Tervezet: 15 ezer lejjel jutalmazná az állam a fiatalok házasságát

Tizenötezer lej járna azoknak a fiataloknak, akik 35 éves koruk előtt megházasodnak - olvasható Iacob Puşcaş képviselő törvénytervezetében, amelyet benyújtott a szenátusba.

A javaslat továbbá a bruttó minimálbér 50 százalékának megfelelő juttatást hagyná jóvá azoknak, akik három gyereket is bevállalnak. Ez utóbbi csak a két szülős családokra vonatkozik - tájékoztat a Gândul. A harmadik gyermek esetében a juttatást a gyermeknevelési támogatáson kívül kapnák meg a családok.

A tervezet további kedvezményeket adna a legkevesebb három gyermekes családoknak: adómentessé tenné a fizetéseket, és csupán 50 százalékos jövedelemadót róna ki a más forrásokból származó összegek után. Azoknak az anyáknak, akik minimum három gyermeket nevelnek, csökkentenék a kötelező nyugdíjkorhatárt - minden gyermek után két évvel (a maximális korhatárcsökkentés nyolc év).

Ami az összeházasodott fiataloknak felajánlott juttatást illeti, a tervezet szerint ha a fiatalok 5 éven belül elválnak, vissza kell adniuk az államnak a pénzt. A fiatal házasok esetben is adómentessé tennék a fizetéseket.

A javaslat az egyszülős családokat csak abban az esetben támogatná, ha az egyik fél elhalálozik. A tervezet azokra a családokra is vonatkozik, akik gyermekeket fogadnak örökbe.

Iacob Puşcaş képviselő elmondta, azért nem terjesztette ki a javaslatát például az elvált szülők, vagy az össze nem házasodott társak alkotta családokra, mert szerinte csak a férfi és a nő házasságában lehet teljes egy család.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?