Ideiglenesen kitűzik a román zászlót a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára

A háborús veteránok iránti tiszteletből csütörtökön ideiglenesen kitűzik a sepsiszentgyörgyi városháza tornyára a román zászlót. 

A sepsiszentgyörgyi román közösség képviselői ezt követően azt követelik, hogy a magyar vezetők is vegyenek részt az ünnepségen. Sepsiszentgyörgyön minden évben, szeptember 8-án katonai parádéval, ortodox istentisztelettel és koszorúzással ünneplik meg, hogy a román hadsereg 1944-ben ezen a bevonult a háromszéki megyeszékhelyre és „felszabadította a várost a horthysta–fasiszta uralom alól”.

Mint ismert, tavaly a városháza épületének felújítási munkálatai miatt az épület tornyán nem lehetett kitűzni a román zászló, ezért Gabriel Oprea akkori belügyminiszter az érintettek felelősségre vonását és megbírságolását kérte. Ezt követően Sebastian Cucu prefektus az ügyészséghez fordult mert mint mondta: a román zászló kitűzésének az elutasítása felháborította a román közvéleményt és állítása szerint a városháza elutasító álláspontja kimeríti a fasiszta, rasszista, xenofób, legionárius és háborús bűnök elleni törvény előírásait.

Antal Árpád: egy napig lesz ott

Az idei megemlékezés kapcsán Antal Árpád polgármester elmondta: műszakilag kivitelezhetetlen, hogy a zászló a állandó jelleggel felkerüljön a városháza tornyára, viszont a veteránok iránti tiszteletből egy napra, ideiglenesen megoldják. Az elöljáró magyarázata szerint a városháza épületének felújításakor az eredeti tervek szerint visszahelyezték a torony tetejére a csúcsdíszt, amelyre egy villámhárítót is beépítettek. Hozzátette: a polgármesteri hivatal épületének homlokzatán, helyén van a törvény által előírt összes zászló.

A magyar vezetők is vegyenek részt az ünnepségen

A román hadsereg 72 évvel ezelőtti Sepsiszentgyörgyre való bevonulására való megemlékezés előtt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) helyi tanácsosa, Andrei Cochior a magyar vezetők jelenlétét hiányolta az ünnepségről. Az eseményen általában nem vesznek részt a magyar elöljárók, hanem egy román párt helyi tanácsosát szokták megbízni, hogy képviselje az önkormányzatot.

A sepsiszentgyörgyi tanács keddi, rendkívüli ülésén Andrei Cochior felhívta képviselő társai figyelmét, hogy beiktatásukkor esküvel fogadták, hogy részt vesznek minden olyan eseményen, ahová hívják. A szociáldemokrata tanácsos kifejtette: ő minden tanácsülésen jelen van, ezért lemond táblajátékáról és műtétjéről is, ezért nem érti az ünnepségeken miért nem tudnak mindannyian részt venni.

Válaszul Sztakics Éva alpolgármester kifejtette: nem kívánja újraélni azt az időt, amikor kötelező volt bizonyos ünnepségeken részt venni. Az RMDSZ sepsiszentgyörgyi frakciójának vezetője, Miklós Zoltán leszögezte: a tanácstagok esküjükben arra tettek fogadalmat, hogy tiszteletben tartják az Alkotmányt, a törvényeket és képviselik a sepsiszentgyörgyi polgárok érdekeit, nem azt vállalták, hogy ünnepségeken vesznek részt. Hozzátette: lehetne közös ünneplés is, ha a magyar közösség nagyobb tiszteletet kapna a román államtól, ha megadják a 98 éve Gyulafehérváron megígért jogokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?