RMDSZ: nem akarunk zászlóőrző polgármestereket

Az RMDSZ elfogadhatatlannak tartja és határozottan elutasítja azt a szociáldemokrata törvénykezdeményezést, amely értelmében a polgármesterek és a megyei tanácselnökök hivatalból elveszítenék mandátumukat, ha nem hordják a háromszínű román nemzeti díszsálat, illetve ha a jogszabályban előírt helyeken nincs kifüggesztve Románia zászlaja, mondta el Cseke Attila szerdán.

Az RMDSZ Bihar megyei törvényhozója azt követően nyilatkozott, hogy a képviselőház közigazgatási szakbizottságában a szociáldemokrata törvénykezdeményezést ezen a héten megszavazták. Mint fogalmazott, nem zászlóőrző polgármesterekre és megyei tanácselnökökre van szüksége Románia lakosságának.

Cseke Attila felhívta a figyelmet arra, hogy az említett törvénykezdeményezés több szempontból is torzítja a helyi önkormányzatok autonómiáját, valamint ellentmond annak az elvnek is, amely a választott tisztségekre vonatkozik. Emlékeztetett: az RMDSZ a jogszabállyal kapcsolatban  folyamatosan hangsúlyozta, hogy Romániában törvény szabályozza azokat a helyzeteket, amelyekben egy választott tisztségben lévő személy elveszítheti mandátumát.

"Mindenkinek abból a demokratikus tényből kellene kiindulnia, hogy az említett tisztségekbe a helyi közösség szavazott bizalmat a polgármesternek, illetve a megyei tanácselnöknek, akik közösségüktől kapták legitimitásukat a választott mandátumra. Nem lehet különböző okokra hivatkozva mellőzni ezen személyeket" – mondta a képviselő.

Zászlóőrző polgármestereket termelnek ki

A politikus szerint a hatályban lévő törvények értelmében egy választott tisztségben lévő polgármestertől vagy megyei tanácselnöktől bírósági döntés nyomán lehet megvonni mandátumát, vagy abban az esetekben, ha saját akaratból lemond, illetve elhalálozás esetén.

„Ennek a törvénytervezetnek a cikkelyei gyakorlatilag zászlóőrző polgármestereket termelnek ki, hiszen ha valaki lelopná a román zászlót valamelyik hivatalos intézményről, akkor elveszítené mandátumát. Elutasítjuk ezt a törvénytervezetet, hiszen precedenst teremtene arra is, hogy az elkövetkezőkben a szociáldemokraták kénye-kedvük szerint a törvénycikkelyekben akár valamilyen május 1-ji felvonulást, de akár munkásfesztivált tegyenek kötelezővé, és ha az nem teljesülne, akkor elveszítené választott mandátumát az adott közösség polgármestere” – fogalmazott Cseke Attila.

Elmondta, hogy nagyon aggasztónak találja ezt a hozzáállást abban a kontextusban is, amely most alakult ki az országban, és egyesek egy egész közösséget próbálnak megbélyegezni különböző okokra hivatkozva.

Kapcsolódók

Kimaradt?