Elásta magyarországi áldozata holttestét a romániai gyilkos

Magyarországra hozták szerdán azt a 35 éves román állampolgárt, aki a gyanú szerint júniusban agyonvert egy 46 éves kiskőrösi férfit. A holttestet egy ház udvarán elásták, ott találták meg a rendőrök – számolt be a police.hu pénteken.

A rendőrségen június 12-én jelentették be, hogy két nappal korábban egy kiskőrösi házban egy romániai férfi megvert egy 46 éves helyi férfit, aki később meghalt. A rendőrök kimentek a házhoz, és az udvaron megtalálták az áldozat elásott holttestét.

A két férfi június 10-én valamin összeveszett, és a romániai ököllel többször fejbe vágta áldozatát, ez okozta nem sokkal később a halálát – állapították meg.

A tettest keresték a rendőrök, de nem találták. Elrendelték az országos körözését is, majd a Kecskeméti Járásbíróság július 1-jén európai elfogatóparancsot bocsátott ki ellene, mert felmerült, hogy már nincs is Magyarországon.

A román hatóságok július 29-én kapták el a férfit, majd augusztus 17-én a kiszombori határátkelőhelyen adták át a Bács-Kiskun megyei nyomozóknak. A magyar rendőrök kihallgatták, és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

Kapcsolódók

Kimaradt?