Idős asszonyt rabolt ki a román vendégmunkás Magyarországon

Vasból készült ágylábbal és késsel fenyegetőzve rabolt ki egy román férfi egy idős asszonyt Orgoványon. Másfél évig Romániában bujkált, de elkapták.

A 35 éves román állampolgárságú vádlott 2013-ban alkalmi munkák miatt tartózkodott Magyarországon és egy orgoványi tanyán lakott. Közelében, egy bekerítetlen tanyán élt egyedül a 77 éves asszony, a bűncselekmény későbbi sértettje.

A vendégmunkás szinte napra pontosan két éve, 2013. május 24-én határozta el, hogy megszerzi az idős asszony pénzét. Este 11 óra körül besurrant a nő tanyájára, az udvaron felmarkolt egy vasból készült ágylábat, száját és orrát pedig egy sötét sállal eltakarta. Bejutott a házba, de a már ágyban fekvő házigazda a kutyák ugatására kiment a lakás előterébe, ahol összetalálkozott a rablóval.

„A férfi követelte az idős asszonytól, hogy adja át az összes pénzét, különben meg fog halni, megfojtja, elvágja a torkát. A vádlott ezután letette az ágylábat és egyik kezével megragadta az asszony torkát, a másikkal pedig a sértett száját próbálta befogni” – részletezte a vádiratot dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője. 
 
Az asszony azonban ellenállt, ezért dulakodni kezdtek. A rabló megfenyegette a nőt, hogy ne kiabáljon, különben „meg fog dögleni”,  és többször belekarmolt az arcába. Végül az asszony elárulta támadójának, hogy hol van a pénze.

A román férfi azonban a sértett pénztárcájában talált 70 ezer forintot és áldozata 60 ezer forint értékű aranyozott katonai karóráját kevesellte. Ezért megragadott egy konyhakést, és az idős nő nyakához téve közölte, megöli, ha a többi pénzét nem adja át neki. Újabb birkózás kezdődött, végül a rabló elengedte az asszonyt, és távozott. A sértett az arcán, orrán és a nyakán 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Romániáig menekült

Később kiderült, a vádlott egészen Romániáig menekült, a bűncselekmény után másfél évvel, 2014. október 9-én itt fogták el a magyar hatóságok. Előzetes letartóztatásban van, perét a Kecskeméti Járásbíróság fogja tárgyalni. A Kecskeméti Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás és magánlaksértés bűntettével vádolja.

A felfegyverkezve elkövetett rablást a büntető törvénykönyv 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Az orgoványi esetben a magánlaksértés miatt halmazati büntetés is kiszabhat a bíróság, ilyenkor a büntetési tételkeret felső határa másfélszeresére, azaz 15 évre emelkedik – azaz akár ennyit is kaphat a román vendégmunkás.

Kimaradt?