Tagadja Bukarest, hogy befogadná az amerikai atomfegyvereket

Cáfolja a bukaresti külügyminisztérium, hogy az Egyesült Államok nekilátott volna Romániába költöztetni az eddig Törökországban állomásoztatott nukleáris fegyverzetét.

Az Euractiv.com híroldalnak két független forrás is megerősítette: a törökországi sikertelen puccskísérletet követően Washington és Ankara között elmérgesedett a viszony, így már el is kezdődött a Törökországban levő nukleáris fegyverzet Romániába költöztetése.

Egy másik forrás azt állítja: Washington már egyszerűen nem bízik a török felsővezetésben, ezért ezt a szíriai határtól megközelítőleg száz kilométerre levő Incirlikben levő légibázison tárolt nukleáris arzenált a deveselui bázisra szállítják. A forrás szerint a költöztetés műszakilag és politikailag is nehézségekbe üközött. „Nem egyszerű megoldani több mint húsz nukleáris fegyver elszállítását” – közölte az Euroactiv.com hírforrása.   

A hírportál kérdésére a bukaresti külügy szűkszavúan, de határozottan cáfolta az értesüléseket. A washingtoni külügy és a védelmi minisztérium egyelőre nem nyilatkozott az ügyben. A Hotnews kérdésére a bukaresti védelmi minisztérium mindössze azt nyilatkozta, hogy az értesülések kapcsán a külügyminisztérium hivatott nyilatkozni.

A Stimson Központ – washingtoni székhelyű biztonságpolitikai kutatásokkal foglalkozó intézmény – egy nemrég ismertetett jelentése szerint fennáll annak a kockázata, hogy terroristák vagy más ellenséges erők kezére kerülnek az Incirlikben tárolt amerikai nukleáris fegyverek. A jelentés ötven atomtöltetű fegyverről beszél.

Őrizetbe vették a bázis török parancsnokát

Az MTI pár nappal korábbi beszámolója szerint a légibázis biztonságát már korábban is sokat kritizálták, de a júliusi puccskísérlet ismét felébresztette a félelmeket az atomtöltetű arzenál kapcsán. A puccskísérlet utáni megtorlás során őrizetbe vették a bázis török parancsnokát, az amerikai személyzet családjait pedig biztonsági okokból hazaköltöztették.

A Stimson kutatóintézet szerint lehetetlen, hogy az Egyesült Államok folyamatosan ellenőrzés alatt tartsa a fegyvereket egy elhúzódó törökországi polgárháború esetén. Számos információ van arra vonatkozóan, hogy a Törökországban tárolt fegyverek biztonsága egyik napról a másikra megváltozhat – közölte az MTI.

Kapcsolódók

Kimaradt?