Eldőlt: a tanulók ilyen feltételek mellett használhatják a mobiltelefont az iskolában

Közel egy hónapos közvita után elfogadta szerdán a tanügyminisztérium a diákok jogállásáról szóló dokumentumot, amely a 2016/2017-es tanévtől lép érvénybe.

A tanulók jogait és kötelezettségeit tartalmazó dokumentum az első olyan "diákkódex", amely kimondja, a gyermeket nem érheti az iskolában diszkrimináció a faji, etnikai, nyelvi, vallási, nemi, világnézeti, állampolgári hovatartozása, szexuális orientációja és családi háttere miatt, de amiatt sem, hogy milyen betegségekben szenved, milyen értelmi képességekkel, fogyatékossággal bír. A jogállás azt is leszögezi, hogy a mozgássérültek, a fogyatékkal élők számára biztosítani kell a megfelelő feltételeket a tanuláshoz. A diákok a dokumentumra hivatkozva felelősségre vonhatják azokat az oktatási intézményeket, amelyek nem tartják tiszteletben a "diákkódexbe" foglaltakat. 

A dokumentum számtalan jog mellett azt is megemlíti, hogy a középiskolai diákoknak joguk van tüntetni, ha ezt az órákon után teszik, továbbá az orvosi, pszichológusi és logopédusi ellátásra jogosultak.

Ami a tanulók kötelezettségeit illeti, a felsorolás sok más mellett a következőket tartalmazza: látogatniuk kell az órát, meg kell téríteniük az általuk okozott anyagi kárt, használniuk és vigyázniuk kell az iskola nyújtotta tankönyvekre. A szövegben szerepel az is, hogy az iskolabuszt használó diákoknak a járműben civilizáltan kell viselkedniük.

A tanulók nem vihetnek be az iskola területére cigarettát, alkoholt, drogot, petárdát, vallási és politikai propagandaanyagokat, pornografikus képeket, filmeket stb. A mobiltelefonokról a jogállás csak annyit mond ki, hogy órák alatt és vizsgán a diákok nem használhatják a készülékeket. Ez alól csak akkor mentesülhetnek, ha a pedagógus engedélyt ad rá. A tanár viszont csak két esetben bólinthat rá a mobiltelefonok órák alatti használatára: ha azt nevelői szándékkal vagy sürgősségi esetben teszi.

A szankciókról a dokumentum leszögezi, nem lehet egy diákot egy egész közösség előtt megbüntetni, ahogy a fizikai fenyítés is tilos. Ugyanakkor egy tanuló hibájáért nem büntethető egy egész osztály.

A hiányzásokat a jogállás szigorúan bünteti: 20 igazolatlan hiányzásért már figyelmeztetés jár, az úgynevezett kicsapás már 40 hiányzás után alkalmazható. Tíz igazolatlan távollét után az iskola kezdeményezheti a magaviseleti jegy levonását. A dokumentum leszögezi, szankciókat csak akkor lehet alkalmazni, ha előzetesen írásban értesítették a diákot és a szülőt a kihágásokról. Magaviseleti jegyet nem lehet levonni például az ingyen kapott tankönyvek tönkretételéért. Ehelyett a diák köteles új tankönyvet beszerezni, vagy megtéríteni annak árát. A szankciókat a tanulóknak, szülőnek joguk van megfellebbezni.

A jogállás teljes szövege itt olvasható.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a "diákkódex" kidolgozásában a Romániai Magyar Középiskolások Szövetség (MAKOSZ) is részt vett. Hogy ez hogyan zajlott, arról itt olvashat.

Kapcsolódók

Kimaradt?