POL: a városházának nem az impresszárió szerepét kell vállalnia

Nem a szórakoztatás a fő feladata a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalnak – hangsúlyozta szerdai sajtótájékoztatóján a Szabad Emberek Pártjának (POL) három önkormányzati képviselője, akik az idei év első félév költségvetés-kiigazítására vonatkozó tanácsi határozattervezetről, kifogásaikról számoltak be az újságíróknak.

Györfi Júlia, Radu Bălaș és Hermann Mark Christian osztotta meg az újságírókkal a észrevételeit. Bălaș arról beszélt, hogy a marosvásárhelyi önkormányzat június végi alakuló ülésén a polgármester felszólította a tancsosokat, ne menjenek nyári vakációra, mert nagyon sok a munka. Ehhez képest hiába érdeklődött hetente, hogy mikor lesznek a szakbizottsági ülések, nem kapott rá választ, Dorin Florea és más igazgatóságok munkatársai is nyaraltak.

A július 28-i tanácsülés napirendi pontjai pénteken kerültek nyilvánosságra, abban szerepel a 2016-os év első félévi költségvetésének jóváhagyása és kiigazítása, ám a szakbizottságot csak néhány nappal az ülés előtt hívták össze – részletezte a tanácsos. „Megengedhetetlen, hogy egy-két perc alatt dönteni kell egy ilyen fontos, a várost érintő, közpénzek elosztásáról szóló, 80 oldalt kitevő határozattervezetről” – fogalmazott Bălaș, aki azt kérte, halasszák el a költségvetés-kiigazítására vonatkozó napirendi pontot a jövő hónapra, hogy legyen idejük a tanácsosoknak részletesen tanulmányozni a tervezetet.

Hermann Mark Christian elmondta, a város az első félévre 287 millió lej bevételt tervezett, ám ebből 207 milliót sikerült megvalósítani. A különbözetet most egyfajta újratervezéssel próbálja behozni a város vezetősége. Például a tervezett másfél milliós bírságokat hét millióra szeretnék duzzasztani. „Ez azt jelentené, hogy az egész várost meg kell bírságolni” – vélekedett a tanácsos.

Furcsaságok a költségvetésben

A költségvetésben olyan, a POL tanácsosai számára „furcsaságnak” számító tételek szerepelnek, mint 450 ezer lej rádióra, tévére, postai költségekre, telekommunikációra, vagy 500 ezer lej logisztikai működésre, 7 ezer lej gyógyszerre, 2,5 millió lej, illetve további 180 ezer lej a városimázs építésére, 150 ezer lej egy Skoda Octavia típusú személygépkocsi beszerzésére, 250 ezer lej az idős személyek szilveszterére, másik 250 ezer az idősek napjára, 300 ezer a külföldről érkező küldöttségek ellátására – holott a polgármesteri hivatal saját vendégházzal rendelkezik a Víkend telepen, amelyet még Fodor Imre polgármester idejében építettek éppen erre a célra – tette hozzá Radu Bălaș.

A kulturális támogatások rovatában 1,4 millió lej szerepel különböző civil szervezetek támogatására. Ugyancsak kulturális tevékenységekre szántak 6 milliót, illetve a költségvetés-kiigazításban 800 ezret, de nem pontosították, hogy ez mire kell. A polgármesteri hivatal számos kulturális fesztivált szervez, a Marosvásárhelyi Napok mellett bornapok, őszi szimfóniák, kézműves vásár, multikulturális fesztivál szerepel a listáján.

„Mindez olyan, mintha egy szegény család, aki az iskolás gyerekeinek nem tud füzetet venni, zenészeket hívna, hogy muzsikáljanak neki” – hangzott el a sajtótájékoztatón. A három tanácsos ugyanis úgy vélekedett, hogy bár nem ellenzik a fesztiválokat és a kulturális rendezvényeket sem, a városházának elsősorban az iskolák és óvodák rendbetétele kellene hogy a prioritása legyen. A szülőkkel fizettetik meg a meszelést, a padlócserét, a bútorzat beszerzését, miközben milliókat költenek fesztiválokra. Ugyanakkor a hivatásos sportolók és sportklubok támogatásával sem értenek egyet a POL képviselői.

 „A városházának nem szórakoztatni kellene, vagy nem impresszáriói feladatokat ellátnia, nem ez a szerepe” – vonták le a következtetést a helyi tanácsosok. 

Kapcsolódók

Kimaradt?