Elszigetelik – nem lesznek helyettesei Dorin Floreának Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen már nem csak az a kérdés, hogy lesz-e magyar alpolgármestere a városnak, hanem az, hogy egyáltalán lesz-e helyettese az ötödik alkalommal újraválasztott polgármesternek, Dorin Floreának.  

Péntek délelőtt 10 órakor tartja alakuló ülését Marosvásárhelyen az új város tanács. Bár erről hivatalos felhívás nem jelent meg sehol, sőt ahogy Peti András, jelenleg még tisztségben levő alpolgármester a Maszolnak elmondta, hivatalos meghívót még maga sem kapott. Ugyancsak alakuló ülését tartja a megyei tanács is, pénteken 13 órától a megyei tanács épületében, a régi Városháza dísztermében.

Érdeklődésünkre, hogy lesz-e magyar alpolgármestere Marosvásárhelynek, Brassai Zsombor, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke, nem adott érdemleges választ. Peti Andráshoz irányított, mondván, hogy „ő a kompetens ebben a kérdésben”. Csakhogy megkeresésünkre Peti András sem „szivárogtatott ki” semmit. Egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy saját, eddigi tevékenységét minősítené, ha a Kelemen Hunor szövetségi elnök felvetését kommentálná, aki szerint azt tenne jót a közösségnek, ha nem állítana Dorin Florea mellé alpolgármestert.

Eközben olyan információk is napvilágot láttak, hogy egyáltalán nem lesz alpolgármestere Marosvásárhelynek, ugyanis nem csak az RMDSZ, de a szociáldemokraták sem kívánnak senkit erre a posztra javasolni. A Székelyhon információ szerint az RMDSZ a 10, a PSD a 4 tanácsosával többséget alkotva a 23 fős testületben akár azt is megakadályoztatja, hogy a 6 képviselője közül a Nemzeti Liberális Párt adjon helyettest Florea mellé. A szabad emberek pártja (POL), mint a negyedik politikai alakulat, amelynek 3 képviselője jutott be az önkormányzatba, nem akar résztvenni a politikai vitákban – nyilatkozták korábban a párt vezetői.

Szászrégenben és Segesváron szombaton, Dicsőszentmártonban és Marosludason hétfőn, Szovátán és Erdőszentgyörgyön kedden tartják alakuló ülésüket az új önkormányzatok, illetve teszik le hivatali esküjüket a megválasztott képviselők – olvasható a Maros megyei prefektúra honlapján. 

Kapcsolódók

Kimaradt?