„Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon kisszámú kisebbségként létezünk, vannak viszont továbbra is fiatalok, akik a német a kultúrában nőttek fel és eszük ágában sincs elmenni” – mondta a maszol.ro-nak adott interjúban Kommer Alois, a Marosvásárhelyi Rádió német nyelvű szerkesztőségének munkatársa, aki a romániai német kisebbség történetéből doktorál a BBTE történelem karán.

Mióta dolgozik a Marosvásárhelyi Rádiónál?

Német nyelvű adás a Marosvásárhelyi Rádióban 1990 februárja óta létezik, tehát gyakorlatilag most voltunk tizenkét évesek. Én ide s tova már nyolc éve tartozom a csapathoz, most hárman szerkesztjük a napi egyórás adást, hétfő-szombat között este 9-től sugározunk rövidhullámon, vasárnap délelőtt pedig fél 11 és 11 között.

Hogy áll össze az adás, sokat kell terepezni? Kikkel készülnek az interjúk?

Egész nagy területet fedünk le Besztercétől Szebenig, ideértve Brassót, Segesvárt, Meggyest, a városok körüli kisebb településeket is, ezért nagyon nagyon sok a feladat. Sok munkánk van. Marosvásárhelyen sajnos alig történik német érdekeltségű, német vonatkozású esemény, ezért egyfolytában úton vagyun. Bejárjuk a lehetőségekhez mérten Szeben és Kolozs megyét, Segesvár környékét, ahol nagyobb szász, vagy német központok vannak és ahol több minden történik.

Romániában hol élnek német ajkúak, szászok, svábok?

Erdélyi vonatkozásban Dél-Erdély a legnagyobb gócpont, Szeben, illetve Brassó és környéke. Tőlünk északra Szászrégen és Beszterce. Azon a vidéken is élnek, nem nagyon sokan, sőt egyre kevesebben. Ők lennének az erdélyi szászok. Ezen kívül a Bánságban van egy tömb, ők a bánsági svábok, Szatmár megyében, Szatmárnémeti körül is elég nagy számban élnek, ők a svábok, betelepedésük 300 éves évfordulóját ünnepelték az idén.

A Marosvásárhelyi Rádió tulajdonképpen a dél-erdélyi német ajkú hallgatókat szolgálja ki?

Elsősorban a dél-erdélyi hallgatóságnak, de lényegében egész Erdélynek, hiszen Kolozsvárnak nincsen külön német szerkesztősége, ezért járunk mi Kolozsvárra, illetve Szebenbe is, ami ugyanakkor hozzájuk is tartozik.

Milyen visszajelzést kaptok, kik hallgatják műsoraitokat?

Nagyon színes a hallgatóságunk. Tehát a németajkúak hallgatnak, egyrészt a kisebbségiek, másrészt nagyon sokan vannak azok, akik Romániában, illetve Erdélyben tartózkodnak, akár üzleti érdekeltségből, és ők is folyton keresik  a német nyelvű híradásokat Romániáról. Éppen ezért ők is hallgatnak bennünket, vagy olvassák a híreinket a honlapon.

Ma már Románia lakosságának csak egy nagyon kis aránya német anyanyelvű...

Igen, mert a számuk folyamatosan csökken. Az 1977-es, a forradalom előtti utolsó népszámlálás adatai szerint 380 ezren voltak, ma a legfrissebb adatok szerint alig 37 ezren. Gyakorlatilag tehát a korábbi népességnek csupán a tíz százaléka.

És tíz évvel ezelőtt is többen voltak.

Tíz évvel ezelőtt 60 ezren. Negyven százalékos a csökkenés.

Ennek mi a magyarázata?

Egyrészt a Német Fórum hivatalos álláspontja szerint nem volt pontos a népszámlálás. Ők azt állítják, hogy ennél többen vannak. Ha összevetjük a hivatalos adatokat az evangélikus egyház adataival, akkor bizony vannak eltérések. Például Brassóban a népszámlálás adatai szerint alig több mint ötszáz német anyanyelvű ember él, a két egyházkerület majdnem 1500 lelket számlál. Valószínű tehát valójában többen vannak, de az elmúlt tíz évben is bizonyára sokan telepedtek ki Németországba vagy Ausztriába, Svájcba, elhagyták az országot, és nagy részük, az ittmaradók többnyire idős emberek. Sajnos elég sokan.

Mit jelent ma Romániában németnek lenni? Mivel jár ez?

A német közösség nagy hangsúlyt fektet a kultúréletre, a hagyományok őrzésére. Tehát nagyon sok találkozót szerveznek, fiatalok részvételével. A fiatalok esetében egy kicsit más a helyzet, mert a tánccsoportokban vagy a kórusokban nemcsak a német anyanyelvűek vannak jelen, nemcsak a német kisebbség alkotja ezeket a csoportokat, hanem a román vagy magyar anyanyelvűek is, akik német iskolába járnak. Nagy hangsúlyt fektetnek az iskolára. Nekik mindig is nagyon fontos volt az iskola, ez továbbra is így van, foggal-körömmel küzdenek az iskolákért, az osztályok megmaradásáért, de itt ismét nehézségekbe ütköznek, mert nincs annyi született német gyerek, aki fenntarthatná a német iskolát, tehát rá vannak utalva arra, hogy román, vagy magyar gyerekeket is befogadjanak.

Ha egy többnyelvű közösségben van mondjuk két német, vajon németül társalognak? Mennyire ragaszkodnak a nyelvhasználathoz?

Ragaszkodnak. Azokban a körökben, ahol én megfordulok, németül beszélünk akkor is, ha a társaságban valaki román, vagy magyar, ritkán váltanak át más nyelvre.

Mit érzel, mennyire sínyli meg a nyelv ezt a környezetet? Azt, hogy nem a maga természetes környezetében van, hanem körülvéve más nyelvek által? Mi a helyzet az asszimilációval?

Nem mondanám, hogy ez befolyásolja. A román nyelv hatása például nem nagyobb, mint a magyaré.

Ha a magyarok huzamos ideig román környzetben élnek, akkor egy idő után megérződik ez a beszélt nyelven.

Bizonyos fokig természetesen ez is szerepet játszik, de nem hansúlyosabb, mint mondjuk a magyar szórványtelepüléseken.

Egyik közösség mennyire érti meg a másikat? Mondjuk egy dél-erdélyi egy bánságit?

A tájszólás különbözik, viszont majdnem mindenki az úgymond irodalmi nyelvet beszéli, tehát én magam sem tudok például szászul. A szász nyelvjárást nem ismerem, bár érteni értem, és nagyon oda kell figyelnem, és valószínű nem értenék mindent, és beszélni sem tudnék. A sváb az megint más, sokat nem tudnék mondani róla, azt hiszem nem különbözik annyira az irodalmi nyelvtől, mint az erdélyi szász.

Az anyelved a német?

Családban, otthon tanultam meg németül, már kisgyerek koromban próbáltak rászoktatni a nyelvhasználatra. Máramarosszigeten nőttem fel, ahol nem volt nagy német közösség. Magyar iskolába jártam, csak az egyetemen tanultam németül, nyelvészetet és kommunikációelméletet az ún. német vonalon. Gyakorlatilag az úgymond erdélyi szász kultúrával csak azután ismerkedtem meg, hogy Marosvásárhelyre költöztem és a rádiónál kezdtem el dolgozni. Mikrofonnal a kezemben ismerkedtem meg a németséggel.

Az iskoláról is mondjuk néhány szót. Elég sok német iskola létezik.

Az iskolára úgy tekintenek, mint a megmaradás zálogára. Tisztában vannak azzal, hogy a nem német anyanyelvű gyerekek nélkül nem tarthanák fenn az iskolákat és az osztályokat. Úgy is mondhatnánk, hogy manapság divat is német iskolába járni. A klasszikus klisék: a sokat emlegetett német pontosság, a német fegyelem, az továbbra is vonzó, meg a nyelvtanulás lehetősége. Nagyon sokan látnak ebben többletlehetőséget, akár továbbtanulásról legyen szó, akár egy idegen nyelv tökéletes ismeretéről. A német anyanyelvű gyerek számára, ahogy én látom, az óvodában inkább két nyelven folyik a foglalkozás, tanítás, vagy akár három nyelven. Éppen ezért, szerintem, aki kiskorától tanul, az szerencsés, az valószínű, hogy tovább is tanul. De nem tudom, valószínű, hogy az iskolákban is így van. Azt tudom, hogy nem minden tantárgyat tanítanak németül, mert nincs elég német ajkú, vagy németül is beszélő tanár. Ez országosan probléma, lassan már általános.

Az egyházak? Láttam Segesváron a leprások templomát, amelyet a görög-katolikusok használatába adtak, és ott húsvétkor, karácsonykor tartanak csupán német istentisztelet.

Ugyanaz a probléma, mint minden intézményben. A nagyobb központokban, ahol sokan vannak, vagyis, ahol még maradtak, ott sokkal könnyebb fenntartani a templomokat, vagy a várerődítményeket is. Vannak különféle egyesületek, amelyek kezdeményezték e templomok, várak felújítását, hogy ne menjenek teljesen tönkre. Az elmúlt években az evangélikus egyház a kormányon keresztül is Európai Uniós támogatáshoz jutott, a német államtól is kapnak támogatást különféle formában.

Van példa a hazatelepedésre?

Bizonyára van. A legjellemzőbb viszont az, hogy a nyugdíjasok visszajönnek, ha nem is állandó jelleggel, de hosszabb időt töltenek itthon, vagy van az úgynevezett Sommersachsen, a nyári, három-négy hónap. Szülővárosukban, szülőfalujukban töltik a nyarat, ha vásárolnak egy házat, azt is fenntartják, és akkor évente több hónapot itt is eltöltenek itt. Akadnak köztük németországi németek is – például Segesváron, Szebenben több olyan embert is ismerek –, akik családostól telepedtek le nálunk. Vagy olyanok, akik itt alapítanak családot, sőt huszonéves fiatalok is, akik idekerültek, itt jártak, és annyira megtetszett errefelé, hogy vissszajöttek. Vagy valamilyen vállalkozásba kezdtek, esetleg intézményeken keresztül úgy próbálják intézni, hogy visszakerüljenek. Az a tapasztalatom, hogy a legtöbben, akik több időt töltöttek Erdélyben, visszatérnek. A tapasztalat azt mutatja, hogy kellemesen csalódnak, habár elég rossz Románia kinti megítélése.

Segesváron hány német él?

Körülbelül ötszáz. Maros megyében 1500, ebből Vásárhelyen 198. Szászrégenben is 200 körül lehetnek. A falvakból nem ismerek adatokat, de valószínűleg elenyésző számban. Bizonyára vannak olyan egykori szász falvak, ahol már nem élnek szászok, sők tudok olyan bánsági sváb faluról is, ahonnan tömegesen vándoroltak ki, mondván, ha megyünk, mind menjünk.

Eljöhet egyszer az az idő, hogy egyetlen erdélyi német sem lesz?

Hogy senki ne maradna, nem valószínű, mert hiszen továbbra is élnek Erdélyben németek a folyamatos nagy kivándorlás dacára. Tisztában vagyunk azzal, hogy nagyon kisszámú kisebbségként létezünk, vannak viszont továbbra is fiatalok, akik ebben a kultúrában nőttek fel és eszük ágában sincs elmenni, több fantáziát látnak itthon. Nem, nem tűnik el a németség, szerintem.