Hamarosan ismét elszállíthatók a tilosban parkoló gépkocsik

Közvitára bocsátotta a tilosban parkoló gépkocsik elszállítását szabályozó új kormányhatározat tervezetét a Belügyminisztérium.

A korábbi jogszabály pontatlan előírásai visszaélésre és félreértésekre is alkalmat adott, ezeket az új tervezetben kiküszöbölték. Az új előírások szerint tilos elszállítani egy tilosban parkoló autót, ha a járműben tartózkodik valaki. A műveletet le kell állítani, ha időközben tulajdonosa megjelenik, és egyetért az elszállítás költségeinek kifizetésével. A sofőrt terheli a felelősség azonban, ha az autóban ülő utast nem veszik észre a művelet végrehajtói, és emiatt elszállítják az autót.

A jármű elszállításával annak az útnak a kezelőjét bízza meg a tervezet, ahol az autó tilosban parkolt. Ezek: a helyi és a megyei önkormányzat, illetve az Országutak és Autópályák Országos Társasága (CNANR). 

Ha a gépkocsi az elszállítása vagy a megőrzése közben megrongálódik, az útkezelő kárpótlást fizet a tulajdonosnak. Az elszállított járművet a hét bármelyik napján és bármelyik órájában kiválthatja tulajdonosa, ennek érdekében az illetékes hatóságoknak folyamatos közönségszolgálatot kell biztosítaniuk.

A közvitára bocsátott határozattervezet ITT tekinthető meg.

A tilosban parkoló autók elszállítását 2013-ban egy joghézag miatt állíttatta le a legfelsőbb bíróság. Az elszállítási díj városonként eltérő, azonban akár az ezer lejt is elérheti.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?