Kelemen Hunor: nem fog szétesni az Európai Unió

„Rossz döntés volt, szomorú nap, de katasztrófa-forgatókönyvekkel én nem számolnék. Nem fog szétesni az Európai Unió, képes lesz tovább menni a britek nélkül is” – jelentette ki a brit népszavazás eredményéről a Maszolnak Kelemen Hunor.

Az RMDSZ szövetségi elnöke szerint péntektől az Európai Unió biztos nem olyan lesz, amilyen eddig volt. „Abban bízom, hogy a brexit tanulságait levonva, az eddiginél jobban odafigyelve a polgárok véleményére, hatékonyabbá tehető az EU” – mondta a politikus.

Kelemen szerint a britek kilépésével sok mindent újra kell tárgyalni az Európai Unióban a következő két évben (a szigetország tényleges leválásáig), és az új döntési mechanizmusok kialakításakor figyelembe kell majd venni azokat az euroszkeptikus hangokat is, amelyek megerősödni látszanak több tagállamban.

„Külön utakon járni sem a kis, sem a nagy európai országoknak nem egy sikeres perspektíva. Egy ekkora politikai, gazdasági, monetáris tömb, mint az Európai Unió, az Egyesült Államokkal, az Oroszországgal vagy akár a Kínával való versenyben csak közös úton járva kerülhet ki győztesen. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Románia részt vegyen és szerepet vállaljon az Európai Unió újragondolásában” – fogalmazott a szövetségi elnök.

Kelemen Hunor emlékeztetett: a 27 tagállam vezetői azt az egyértelmű választ adták az elmúlt napokban az EU elnökének, Donald Tusknak, hogy együtt képzelik el a további utat. Ez szerinte optimizmusra ad okot az EU jövőjét illetően.

„Gazdaságilag kissé megrendülhet az EU a következő hónapokban, de az a közös érdek, hogy az Unió ne a dezintegráció felé menjen, hanem megerősödjön a brexit után. Az EU az elmúlt több mint fél évszázadban a kontinens békéjét, gazdasági fejlődését, jólétet és kiszámítható jövőjét szavatolta. Ezt kell figyelembe venni, erre kell koncentrálni” – magyarázta a szövetségi elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?