Az államfőt és a miniszterelnököt perelik Tőkés László kitüntetése ügyében

A Bukaresti Táblabíróság közigazgatási részlegén indít pert Klaus Iohannis államfő és Dacian Cioloş miniszterelnök ellen Kincses Előd ügyvéd, annek érdekében, hogy a testület helyezze hatályon kívül Klaus Johannis államfőnek azon rendeletét, amellyel az elnök visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia Csillaga nevű állami kitüntetését.

Tőkés László ügyvédje hétfőn sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a bírósághoz fordulnak, mivel az elnöki hivatal közölte velük, hogy a már alkalmazott rendelkezés nem vonható vissza. Az ügyvéd fenntartja, hogy Johannis visszavonhatja a dekrétumot. „Maga az a tény, hogy ezt közigazgatási bíróságon meg lehet támadni és a bíróság megsemmisítheti a rendeletet, azt jelenti, ha az elnök belátja, hogy tévedett, visszavonhatja korábbi rendelkezését” – mondta hozzá Kincses Előd.

Kincses magyarázata szerint azért hívják perbe az államfőt és a miniszterelnököt, mivel a kitüntetést visszavonó rendeletet Johannis írta alá és Cioloş ellenjegyezte azt.

A jogász szerint a kitüntetéseket szabályozó törvény két esetet állapít meg az elismerés visszavonhatóságára. Az egyik ilyen eset akkor áll fenn, ha a kitüntetettet jogerősen szabadságvesztésre ítélik, valamint olyan tettet vagy tetteket követ el, amelyek méltatlanná teszik az elismerésre. Kincses rámutatott: nyilvánvaló, hogy Tőkés László esetében egyik lehetőség sem áll fenn, hiszen a nyilatkozat nem számít tettnek.

Elmondta azt is, a legfelsőbb ítélőtáblának egy határozata kimondja azt is, hogy ha olyan tetteket követett el valaki, amelyek alapján a becsületbíróság visszavonhatja a kitüntetést, mérlegelni kell azt, hogy melyik tettnek van nagyobb fajsúlya: annak, amely alapján a kitüntetést adták, vagy pedig, amelynek következtében kérik a visszavonást. Kincses szerint, ha ezt veszik figyelembe akkor sem lehet a védhatalmi státust illető félrefordított nyilatkozatot összehasonlítani Tőkés történelmi érdemeivel. Az ügyvéd úgy véli: az elnök nem meri vállalni az „elképesztően megalapozatlan döntésének” korrigálását.

Klaus Johannis március 3-án jelentette be, hogy visszavonta az EP-képviselőtől a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát, amelyet Tőkés László 2009-ben kapott meg Traian Băsescu volt elnöktől az 1989-es rendszerváltozás idején betöltött szerepéért. Az elismerés visszavonását Victor Ponta volt kormányfő kezdeményezte 2013-ban, miután Tőkés László európai parlamenti képviselőként felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?