Birtokba vette új székházát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület

A 25. Festum Varadinum nyitónapján, vasárnap délután ünnepélyesen birtokba vette új székházát a Királyhágómelléki Református Egyházkerület. Az épület alapkövét 2014. október 24-én tették le. A székház udvarán Csűry István királyhágómelléki református püspök hirdetett igét.

„Ne legyen köztetek szegény, hiszen gazdagon megáld téged az Úr azon a földön, amelyet az Úr, a te Istened örökségül ad neked, hogy birtokba vedd. De csak akkor, ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára” – idézte Mózes ötödik könyvét a püspök, aki igehirdetésében felidézte a Tiszántúli Egyházkerülettől a trianoni döntés nyomán történt elszakadását. Megköszönte a váradújvárosi gyülekezetnek több évtizedes befogadókészségét is, hiszen eddig a püspökség a gyülekezet ingatlanában működött.

 „Remélhetőleg egyházunk most megépült székháza betölti egyetlen és célra igazított küldetését, azaz otthont teremteni az Istent kereső hívek lelki vezetésének és az egyházkerület hiteles kormányzásának” – mondta Csűry István, aki ezzel zárta igehirdetését: „Ha valaki megkérdezi, hogyan gondoljuk és reméljük ennek a feladatnak a teljesítését, akkor a mai Ige idézett részének befejező gondolatát ismételjük meg, csak úgy: ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára...”

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök többek között arra hívta fel a királyhágómellékiek figyelmét, hogy a kitartásuk másokat is kitartásra biztat. Vass Zoltán, a kanadai magyar református egyházak moderátora a kanadai és az észak-amerikai magyar reformátusok üdvözletét tolmácsolta.

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője szerint „a kezdet bátorsága a munka végeztével sokak őszinte örömévé vált”. Gál Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület igazgatótanácsi kancellárja felidézte a 95 éves, a román állam által hivatalosan 1938-ban elismert KREK történetét. Mint mondta, az erdélyi egyházkerület anyaként elengedte a királyhágómellékiek kezét, hogy testvérként fogja meg.

Böcskey László nagyváradi római katolikus püspök elmondta, hogy a katolikus szertartáskönyvből ez alkalomra egy, az otthonokra mondandó áldást választott, és kívánja, hogy az új székház az otthon hangulatát adja azoknak, akik egy nagy családhoz tartoznak.

Brendus Réka, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezető-helyettese a magyar kormány képviseletében köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, hogy  a magyar kormány 45 millió forinttal támogatja a székház befejezését és berendezését.

Mile Lajos kolozsvári főkonzul a hagyományok elevenen tartásának, Victor Opaschi vallásügyi államtitkár pedig a vallásszabadság gyakorlásának fontosságáról szólt. Szabó Ödön Bihar megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő történelmi jelentőségűnek nevezte a székház átadását, fontosnak az egyszer felépített otthonok újrateremtését vagy visszaszerzését.

Huszár István nagyváradi alpolgármester szintén történelminek nevezte a pillanatot, és az Apostolok Cselekedeteit idézve ezzel zárta beszédét „Viseljetek azért gondot magatokra és az egész nyájra. A jelenlévők megtekinthették az egyházkerület 95 éves történetét felidéző rövidfilmet, Villányi Zoltán munkáját, majd a székház tényleges átadása következett.

A piros-fehér-zöld nemzeti színű szalagot Csűry István püspök és Varga Attila világi főjegyző vágta át, az épületeket az egyházkerület esperesei szentelték fel, majd a Csillagocska Néptáncegyüttes fellépése és a KREK Kántorkórusának szolgálata után Győri Lajos debreceni szobrászművész alkotásait tekinthették meg az egybegyűltek.

Kapcsolódók

Kimaradt?