banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Visszavár a vár - Koncz Zsuzsa is fellép a Szent László Napokon

Tavaly meghódítottuk a várat, idén be is költözünk – akár ez is lehetne a mottója az idei Szent László Napoknak, a Nagyváradi Magyar Napokat szervező Szent László Egyesületnek ugyanis irodát biztosít a gyönyörűen felújított középkori várban a város önkormányzata. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatót ebben az irodában tartottak csütörtökön a szervezők. 

Zatykó Gyula főszervező, Mihálka Melinda és Nagy József Barna programfelelős, valamint Korpos Dalma, a Szent László Egyesület elnöke az emeleti konferenciateremben számolt be az idei fesztivál (2016. június 18–26.) újdonságairól, érdekességeiről.

Visszavár a vár – ezzel a szlogennel várnak minden érdeklődőt az idén kilencnaposra bővített eseményre, aminek a váradi vár ad immár másodjára otthont. Jóval nagyobb tér áll viszont a rendelkezésre, hiszen tavaly júniusban a felújítási munkálatok miatt az épület fontos részét lezárták, most viszont már a teljes várudvart birtokba vehetik a Szent László Napok. A bő kétharmadával kibővült teret pedig több esemény „lakja majd be”, és az időtartam is bővül, hiszen idén először tart kilenc napig a fesztivál. Ugyan az utolsó hétvégére járatják majd csúcsra az eseményt, 18-tól kezdődően addig is naponta lesznek – többnyire kulturális – programok.

Két keréken nyitnak

Már megszokottá vált, hogy a szervezők és a hozzájuk csatlakozók az esemény nyitányára két kerékre pattannak. A jelige: Szent Lászlótól Szent Lászlóig – Két keréken határok nélkül. A kerékpárutak építésének szükségességére, a környezettudatosságra, valamint a sportolás fontosságára hívják fel a figyelmet a biciklitúra résztvevői, és az esemény egyúttal főhajtás is a lovagkirály előtt. Minél több család jelentkezését várják, bárki nyakába veheti az oda-vissza alig negyven kilométeres távot. Újdonság, hogy idén június 19-én, vasárnap tartják a határok nélküli kerékpártúrát.

Hagyománynak számít a város szebbé-tisztábbá tételére irányuló akció: idén ennek keretében a Rulikowsky-temető sírjait teszik rendbe június 18-án az önkéntes munkára kapható váradiak. Az eseménysorozat keretében legalább egyszer – de igény szerint többször is – sétát szerveznek a sírkertben, amelynek során az érdeklődők megtudhatják, hol nyugszanak olyan híres, Nagyváradhoz kötődő személyiségek, mint Rulikowsky Kázmér, Sulyok István, Tabéri Géza vagy Rimmler Károly. 

Koncz Zsuzsa meglepetésvendéggel érkezik

A kézművesvásár, a honfoglalás-kori jurta, a solymászbemutató, az örömfőzés, a várlátogatás (román és magyar nyelven) mind-mind hozzátartoznak a Szent László Napok hangulatához, mint ahogy a minőségi könnyűzene is. Ebből idén sem lesz hiány, olyan fellépők szórakoztatják majd többek között a nagyérdeműt, mint Pribojszki Mátyás Band, a Milagro Santana Tribute Band, a Facebook közösségi portálon már be is jelentett Ismerős Arcok, a Republic vagy az Intim Torna Illegál, a záró est meghívottját pedig bizonyára senkinek sem kell bemutatni, a Szent László Napok színpadán Koncz Zsuzsa varázsolja majd el az összeseregletteket – egy hasonlóan neves előadót is hoz magával, de az illető kiléte egyelőre titok, egy későbbi sajtótájékoztatón jelentik majd be az esemény szervezői.

De addig is érdemes figyelemmel követni a Szent László Napok honlapját (www.szentlaszlonapok.ro), illetve Facebook-oldalát (www.facebook.com/NagyvaradiMagyarNapok), hiszen szinte naponta jelennek majd meg új események, érdekes információk.

Kapcsolódók

Kimaradt?