Szilágyi Zsolt: az EMNP a távozók nélkül készül a választásokra

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tovább készül a júniusi önkormányzati választásokra azután is, hogy egyes korábbi vezetői lemondtak tisztségükről - mondta az MTI-nek az EMNP elnöke.

Szilágyi Zsolt arra reagált, hogy vasárnap Portik Vilmos, a párt Maros megyei szervezetének alelnöke lemondott tisztségeiről, és közölte, hogy nem vállal önkormányzati jelöltséget, hétfőn pedig Jakab István, a párt marosvásárhelyi szervezetének elnöke jelentette be lemondását és a pártból való kilépését.

Az EMNP elnöke az RMDSZ csábításának tulajdonította a lemondásokat, és nehezményezte, hogy a korábbi meghatározó politikusok akkor távoznak az EMNP-ből, amikor a párt az önkormányzati választásokra készül, és amikor a legtöbbet árthatnak az EMNP-nek. „Nem csodálkoznék, ha a rövid időn belül az RMDSZ tájékán tűnnének fel a politikában” - jelentette ki Szilágyi Zsolt. Hozzátette: „Arra vállalkoztunk, hogy az általunk képviselt célokat megjelenítjük. Ezt munkát tovább visszük, még akkor is, ha vannak akik megfutamodnak és átállnak”.

Kijelentette, az EMNP továbbra is tartja magát ahhoz, hogy a szórványban a magyar pártok összefogására, Székelyföldön pedig a magyar pártok versenyére van szükség a június ötödikén tartandó önkormányzati választásokon. Hozzátette, mivel az RMDSZ teljes mértékben elzárkózott a magyar-magyar együttműködéstől, az EMNP minden olyan településen jelölteket állít, ahol a helyi szervezetei ezt jónak látják.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?