Ügynökvád: elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László keresetét

Megalapozatlannak minősítette és elutasította a bukaresti törvényszék Tőkés László erkölcsi kártérítési keresetét, amelyet az EP-képviselő másfél éve indított az 1989-es temesvári forradalmi szerepét elvitató, őt hazaárulónak és idegen kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen - tudta meg az MTI hétfőn a törvényszék elnökétől, aki az intézmény szóvivői feladatkörét is ellátja.

Filip Teodorescu, a Securitate - az egykori kommunista titkosrendőrség - kémelhárításának korábbi helyettes parancsnoka és Ioan Talpeș, a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt igazgatója azt állították 2014 szeptemberében az Antena 3 hírtelevízió műsorában, hogy Tőkés László 1989-ben a magyar titkosszolgálat fizetett ügynöke volt.

A törvényszék háromszori halasztás után pénteken meghozott döntése nem jogerős.

Kincses Előd, az EP-képviselő ügyvédje a kereset elutasítását az MTI-nek kommentálva "egészen elképesztőnek" nevezte az ítéletet, amely azonban "a jelenlegi magyarellenes hangulatkeltésbe beleillik". A végzés szerinte jogilag csak úgy értelmezhető, hogy a törvényszék is idegen kémnek és hazaárulónak tartja Tőkés Lászlót.

Felidézte: a per érdemi tárgyalása során Tapleș és Teodorescu a volt temesvári lelkésznek egy magyarországi egyházi adomány átvételéről 1989-ben írt elismervényével próbálták alátámasztani azt az állításukat, hogy Tőkés László a magyar titkosszolgálatnak dolgozott, és ezért pénzt is kapott. 

"Ha minden pap, aki a Ceaușescu korszakban támogatást kapott külföldről, hazaáruló lenne, akkor azt hiszem, egy pap sem maradt volna Romániában, főleg ortodox" - jegyezte meg Kincses Előd.

Az ügyvéd elmondta: a felperes azzal bizonyította a kémvád megalapozatlanságát, hogy Tőkés Lászlót - az európai parlamenti képviselői mandátumra pályázó jelöltként - átvilágította az egykori Securitate levéltárát vizsgáló testület (CNSAS) és megállapította, hogy Tőkés László, nem volt kommunista titkosszolgálati ügynök.

"Becsatoltam továbbá a Bihar megyei táblabíróság egy ítéletét, amelyben elmarasztalták azt a nagyváradi újságírót, aki ugyanezeket a rágalmakat terjesztette Tőkésről és abban benne van, hogy Tőkés egy történelmi személyiség és teljességgel megalapozatlanok azok a hazugságok, amelyeket újra felmelegítettek a volt szekusok" - magyarázta Kincses Előd.

Az ügyvéd szerint befolyásolhatta a bíró - általa törvénytelennek tartott - döntését az, hogy a per érdemi tárgyalása utáni napokban, az ítélethozatal előtt három héttel Klaus Johannis államfő visszavonta Tőkés Lászlótól a Románia csillaga érdemrendet, amellyel 2009-ben, a forradalom huszadik évfordulóján a rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért tüntették ki.

Kincses felidézte: azt is törvénytelennek tartják, hogy az államfő megfosztotta Tőkés Lászlót az állami kitüntetéstől és hivatalos megkeresésben kérték az elnöki rendelet visszavonását. Mint mondta, a mostani erkölcsi kártérítési perben is javasolni fogja Tőkés Lászlónak, hogy fellebbezzen. Ebben az esetben a jogerős ítéletet a bukaresti táblabíróság fogja meghozni.

Kapcsolódók

Kimaradt?