Pártot indítanak Bunta-közeli személyek Székelyudvarhelyen

Bunta Levente polgármesterhez közel álló két újságíró és egy városházi alkalmazott pártot indítana Szövetség a Közösségért néven Székelyudvarhelyen – írta csütörtökön az uh.ro.

Ismert, hogy az új törvény szerint három személy is alapíthat pártot. Három székelyudvarhelyi személy élt is a lehetőséggel, és március 18-án iktatták Máthé László Ferenc, Jakab Árpád és Veres Zsolt Endre alapító tagok kérését a Bukaresti Törvényszéken. A Szövetség a Közösségért Párt bejegyzéséről április 21-én döntenek a fővárosi bírák.

Máthé László Ferenc az uh.ro-nak nem részletezte terveiket, közölte, hogy ezekről a későbbiekben sajtótájékoztatón számolnak be. Azt azonban hangsúlyozta: nem kívánnak indulni a helyhatósági választásokon, az őszi parlamenti választásokról pedig még korai beszélni. Arra, hogy Bunta Leventével kapcsolatba hozható-e az új párt, azt mondta, "nem igazán".

Bunta elfordult az RMDSZ-től

Mint ismert, Bunta Levente polgármester korábban közölte, nem akar részt venni az RMDSZ által meghirdetett székelyudvarhelyi előválasztáson. Azt kifogásolta, hogy a területi szervezet döntése értelmében a megmérettetésen nem RMDSZ-tagok is szavazhatnak. Utóbb az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége felfüggesztette a székelyudvarhelyi RMDSZ elnöki tisztségéből Bunta Leventét, mert úgy értékelte, hogy a polgármester szembefordult a saját szervezete szabályzatával.

Elképzelhető, hogy az elöljáró független polgármesterjelöltként indul majd a helyhatósági választásokon. Az RMDSZ jelöltje Arros Orsolya közgazdász. Időközben bejelentette indulási szándékát függetlenként Lukács László vállalkozó is.

Kapcsolódók

Kimaradt?