Arros Orsolya sajnálja, hogy Bunta Levente kihátrált

„Sajnálom, hogy elmarad az előválasztás, mert én szívesen álltam volna a versenyt, ugyanakkor üdvözlöm, hogy ez a döntés született, mert így véget lehet vetni a székelyudvarhelyi huzavonának” – jelentette ki pénteken a Maszolnak Arros Orsolya, miután az Udvarhelyszéki RMDSZ elnöksége őt nevezte meg a városi szervezet polgármesterjelöltjének.

Mint ismert, a közgazdász az egyetlen jelöltaspiráns volt, aki a határidőig leadta az indulásához szükséges dokumentációt az előválasztási bizottsághoz, Bunta Levente polgármester – aki korábban jelezte indulási szándékát – ugyanis bejelentette, hogy bojkottálja az előválasztást. Arros Orsolya nevesítését a Szövetségi Állandó Tanácsnak is jóvá kell hagynia.

„Hónapok óta készültem az előválasztásra, és azért sajnálom, hogy elmarad, mert szerettem volna, ha minden udvarhelyi ember beleszólhat abba, hogy ki legyen az RMDSZ polgármesterjelöltje. Vállaltam a nyílt versenyt, Bunta Levente viszont kihátrált” – fogalmazott Arros Orsolya.

A jelöltnek több mint 3200 támogató aláírást sikerült összegyűjtenie az elmúlt hetekben. A Maszolnak elmondta, kampányát a továbbiakban is az emberekkel való közvetlen kapcsolattartásra építi. Tájékoztatása szerint hetente találkozik különböző szakmai csoportokkal, és kikéri a véleményüket a város gondjairól. „Rengeteg visszajelzést kapok, amelyekre alapozom majd a munkámat. Nekem valóban nagyon fontos a szakmaiság” – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?