Ljubljana lett Európa legzöldebb városa

A szlovén fővárost, Ljubljanát egy évtizede még a legrosszabb közlekedésű települések között tartották számon, 2016-ban pedig elnyerte Európa Zöld Fővárosa címet.

Az Európa Zöld Fővárosa címet az a környezettudatos város kapja, amelynek a fenntartható jövőért tett tevékenységét a legjobbnak ítéli független szakértőkből álló zsűri. Az értékelés során figyelembe veszik a helyi közlekedést, a zöld területek fenntartható használatát, a levegő minőségét, a zajszennyezés mértékét. Kiértékelik a város hulladékkezelését, vízgazdálkodását, energiapolitikáját és energiahatékonysági mutatóit.

A „European Green Capital” díjat először Stockholm kapta meg 2011-ben, majd Hamburg, a baszkföldi Vitoria-Gasteiz, Nantes, Koppenhága és Bristol következett. Ez az első alkalom, hogy az Unióhoz később csatlakozott, kevésbé fejlett régió városának ítélték a díjat. A 276.000 lakosú Ljubljanában egy lakosra 542 négyzetméter zöldterület jut. Ez önmagában még kevés lenne a sikerhez, ahhoz tudatos, fenntartható, környezettudatos településfejlesztésre is szükség volt. A hatalmas eredmény hat alappilléren, a természeti környezet, a hulladékügy, a közlekedés, a turizmus, a víz és a levegő minőségi változtatásán alapult.

Elsőként a lakosság környezettudatosságra nevelését és közlekedési hálózatuk reformálását lépték meg. Az előzőleg autóktól nyüzsgő városközpontot gyalogosok és kerékpárosok vették birtokba. A városközpontból kizárták az autós és motoros közlekedést, az autóssávok helyére kerékpárossávokat építettek. Bevezették a Bubihoz hasonló szisztémában működő BICIKE(LJ) közösségi bringázási rendszert, az autósokat pedig ingyenes elektromos minibuszokkal kárpótolták. Az autós közlekedés közel 30%-kal csökkent, míg a gyalogosan közlekedők száma majdnem kétszeresére nőtt. A városi buszokat fokozatosan cserélik le földgázzal működő, az emberi egészségre ártalmatlanabb autóbuszokra. A felszíni parkolás helyett mélygarázsba terelték az autókat és 63 fiatal kőrisfacsemetét ültettek. A város szénkoncentrációja 70%-kal, a városközpont zajterhelése pedig mintegy 6%-kal csökkent.

A jövő évi versenyre gőzerővel készül Pécs is, a zöld projekt előre haladását bárki nyomon követheti. Hasonló eredményeket és sikert kívánok a baranyai megyeszékhelynek is!

Kimaradt?