Három év és három hónap letöltendő börtönre ítélték Adrian Severint

Három év és három hónap letöltendő börtönre ítélte a legfelsőbb bíróság korrupció vádjával Adrian Severin volt szociáldemokrata európai parlamenti képviselőt. Az ítélet nem jogerős.

Adrian Severin Facebook-oldalán közölte, hogy fellebbezni fog, és „végsőkig kiáll az igaza mellett”. Bejegyzésében az ítéletet „szörnyűségesnek” nevezte, és megkérdőjelezte az igazságszolgáltatás hitelét.

A  politikust azzal vádolják, hogy pénzért vállalta uniós törvények módosítását az EP-ben, és 2013 szeptemberében állították bíróság elé. Két másik képviselővel – az osztrák Ernst Strasserrel és a szlovén Zoran Thalerrel – együtt a The Sunday Times riporterei buktatták le.

A magukat lobbistáknak kiadott újságírók többször felkeresték a képviselőket 2010 decembere és 2011 márciusa között, és arra kérték őket, hogy pénz fejében érjék el bizonyos irányelvek módosítását a megrendelőik által kívánt formában. A találkozókról hang- és videofelvételek készültek, amelyeket a brit konzervatív újság közzétett 2011 márciusában.

A botrány nyomán Zoran Thaler egykori szlovén külügyminiszter és Ernst Strasser volt osztrák belügyminiszter lemondott, Adrian Severin volt külügyminiszter annak ellenére ragaszkodott mandátumához, hogy kirúgták a szocialista frakcióból.

Az ügyészek szerint bizonyítható, hogy Severin évi 100 ezer euró fejében vállalta a lobbisták által kért módosító indítványok benyújtását, illetve azt is megígérte, hogy támogatókat szerez. Utóbbi „szolgáltatásért" az éves átalány díj mellett négyezer eurós „napidíjat" is kért a román képviselő.

Thalert két és fél, Strassert három év letöltendő szabadságvesztésre ítélték, egy negyedik, spanyol képviselőt felmentettek. Pablo Zalba Bidegain teljesítette ugyan a lobbisták kérését, viszont nem fogadott el pénzt. Ő jelenleg is tagja az Európai Parlamentnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?