Elérhető az előkészítő osztályokba való beiratkozás módszertana

A tanügyminisztérium közzétette az előkészítő osztályokba való beiratkozás módszertanát, amelynek alapján az oktatási intézmények a mai nappal bezárólag kötelesek kifüggeszteni a beiratkozási körzeteket, illetve az iskolaérettséget felmérő központok kijelölését.

Király András, a kisebbségi nyelveken történő oktatásért felelős államtitkár rámutatott, a módszertan részletes, külön fejezetben foglalkozik a kisebbségi nyelveken történő oktatást választó tanulók beiratkozásával.

„A 2016–2017-es tanévre vonatkozóan február 29–március 18. között zajlik az előkészítő osztályokba való beiratkozás első szakasza, a szülők interneten vagy az iskoláknál személyesen tölthetik ki a beiratkozási űrlapokat” – fogalmazott Király András, az RMDSZ oktatási államtitkára.

„Azokat a gyerekeket kötelező előkészítő osztályba beíratni, akik 2016. augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket, illetve azokat is be lehet íratni, akik augusztus 31–december 31. között töltik be a hat évet. Ez utóbbiak egy pszichoszomatikus felmérésen kell átessenek, amely igazolja, hogy megfelelő értelmi szinttel rendelkeznek és alkalmasak az iskolakezdésre. Külön procedúra jelent meg a hét évet augusztus 31-ig betöltő gyerekek beiratkozására vonatkozóan is, akik a meglévő helyek függvényében akár első osztályba is iratkozhatnak, de az ő esetükben a szülőknek feltétlenül az iskolával kell felvenni a kapcsolatot” – nyilatkozta az államtitkár.

Február 24–március 3. közötti időszakban zajlik az oktatási intézményekben a kötelezővé vált Nyílt kapuk napja, amelynek keretében az érintett szülők és diákok betekintést nyerhetnek az iskola életébe, hétköznapjaiba, választ kaphatnak felmerülő kérdéseikre.

A beiratkozás első szakaszának eredményeit március 25–26-án függesztik ki. A második beiratkozási időszakot pedig március 30–április 8. között rendezik meg. Ebben a szakaszban az iskolákban megmaradt helyekre írathatják be gyermekeiket a szülők.

A beiratkozási programot is feltünteti a módszertan: hétfőtől péntekig 8.00–18.00, szombatonként pedig 9.00–13.00 óra között van lehetőségük a szülőknek felkeresni az iskolákat.

A beiratkozás végső eredményei április 15-én lesznek kifüggesztve.  

Kapcsolódók

Kimaradt?