Páratlan előadássorozat kezdődik Kolozsváron a páratlanoknak

Folyton visszatérő kérdés azoknak, akik társtalanul élnek, hogy vajon miért van ez így. Szoktak is innen-onnan válaszokat kapni, de azokban többnyire nincs köszönet. A Húszplusz Közösség szervezőcsapata szociológust, terapeutát, mesepszichológust, lelkészt, kémikust és marketingszakértőt hívott meg, hogy a Koffer kávé- és könyvesboltban kéthetente megosszák az érdeklődőkkel saját, illetve tudományterületük nézeteit.

Az előadások elsősorban a húszon-harmincon túliakat célozzák, akik már nagyon szenvednek a magánytól, és egyre halványul bennük a méltó párkapcsolat reménye – tudjuk meg Szabó Ágota ötletgazdától, aki szervezőtársaival együtt – nem csak egyedülállók – sokszor kapott használhatatlan választ a miért kérdésre, néha viszont érdekes, elgondolkodtató magyarázatokat is hallott. „Azt szokták mondani, hogy ne válogassunk – ez akkor lenne jogos, ha sorban állnának az ajtónk előtt. A lányoknak azt szokták mondani, hogy próbálják vonzóbbá tenni a külsőjüket – én nem egy lányt ismerek, aki jól öltözik, jól bánik a sminkkel, szép és csinos, mégis évek óta egyedül van. A fiúknak azt mondják, hogy legyenek bátrabbak, jobban ki kéne tátaniuk a szájukat. Azt meg már mindenki hallotta, hogy várjon türelemmel. De meddig? És valóban csak várni kell?” – ecseteli a főszervező.

Lehet, hogy hatvan évbe is beletelik, míg eljön a Nagy Ő? Vagy nincs is Nagy Ő? Két ismert keresztyén elméletet vázol fel Szabó Ágota: az egyik szerint mindenki számára egy valaki teremtetett, akivel (előbb-utóbb) biztosan fel fogják ismerni egymást, ha találkoznak, a másik elmélet szerint (amit Varga Péter Spielhóznijában is olvashatunk) több emberrel lehetünk kompatibilisek, többen is passzolhatnak hozzánk, nem létezik egyetlen igazi. „Volt úgy, hogy meg-megdobbant a szívem valakitől, de ha nem láttam érdeklődést részéről, akkor elkönyveltem magamban, hogy biztosan nem kell közünk legyen egymáshoz, és annyiban hagytam. Vajon jól tettem-e? Az egyik elmélet szerint igen, a másik szerint nem” – hozza közelebb a problémát az ötletgazda.

A Húszplusz Közösségbe járók közül sokan kötöttek házasságot az elmúlt években, sokan viszont évek óta egyedülállók – ők egyfajta missziójuknak is érzik megszólítani azokat az egyedülállókat, akik állapotukból fakadóan ugyanazokkal a kérdésekkel küszködnek, viszont a kérdéseikkel is egyedül vannak. „Mi itt vagyunk egymásnak, szinte mint egy család, egy bensőséges keresztyén közösségben egyedülállónak lenni is könnyebb” – mondja húszpluszosként. Az előadássorozat tehát nyitás is a Húszplusz részéről, a bibliaórás csapathoz folyamatosan lehet csatlakozni.

A Páratlan sorozat szervezésében a Húszplusz Közösség partnere a kolozsvári Agnus Rádió, amely élőben közvetíti az előadásokat. A hatrészes beszélgetéssorozat február 23-án indul, a további előadások kéthetente, keddenként ugyancsak este 8 órától kezdődnek a Kofferben. A „Miért vagyok egyedül?” kérdésre elsőként dr. Veres Valér egyetemi docens válaszol, aki a kérdés szociológiai és demográfiai összetevőiről tart rövid előadást. Bónusz-meghívott Vita Emese szociológus, aki ebben a témakörben írta mesteri disszertációját. A továbbiakban a kedd esték vendégei Kádár Annamária, Antal Imola, Barabás Réka, Seer László és Horváth Levente lesz. A belépő mindössze egy ital vásárlása a helyszínen.

Kapcsolódók

Kimaradt?