Szabad az út a Székely Szabadság Napja megünneplése előtt

A székely szabadság napjának megünneplésére készül március 10-én Marosvásárhelyen a Székely Nemzeti Tanács. Azt követően, hogy a bíróság a SZNT-nak adott igazat a Dorin Florea elleni ügyben, Izsák Balázs úgy érzi, sínen vannak, ami a szervezést illeti, és javában készülnek a megemlékezésre, a felvonulásra és a tiltakozó tüntetésre.

Most már, miután a bírósági döntést kézhez kapták, úgy érzi az SZNT elnöke, semmi sem akadályozhatja meg abban, hogy megszervezzék a székely szabadság napját, amelyre szeretné, ha negyvenezer résztvevő jönne el. A törvényszék a rendezvények tudomásul vételére kötelezi a város polgármesterét, így aztán semmilyen peres fejlemény nem állhat az útjukban – jelentette ki hétfő délutáni sajtótájékoztatóján Izsák Balázs.

Ahhoz, hogy az idén is megszervezhessék a székely szabadság napját, annak keretében a megemlékezést, a felvonulást és a tüntetést, az SZNT elnöke még a tavaly tavasszal benyújtotta a beadványt a polgármesteri hivatalba, amit akkor azzal utasítottak el, hogy túl korai még. Holott a törvény szerint a rendezvény előtt legkevesebb 48 órával kell bejelenteni egy tervezett eseményt, de hogy volna maximális időhatár, arra nem tér ki a törvény. Ezt erősítette meg a bírói döntés is, amely kimondja, hogy a rendezvényt a bejelentést követően betilthatja a városháza, de mivel azt nem tette meg, az megszervezhető.

A terv szerint az SZNT március 10-én, csütörtök délután 4 órától tartja a megemlékezést Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk Emlékoszlopánál, az egykori Postaréten. Azt követi a felvonulás, majd a tiltakozó tüntetés a prefektúra, a Bernády-építtette egykori Városháza előtt.

A Székely Szabadság Napját harmadik alkalommal fogják megszervezni. Az elsőt 2014-ben szervezték, akkor a megemlékezés után a résztvevők a főtérre vonultak és ott egy tiltakozó tüntetésen vettek részt. Tavaly a felvonulást és a tiltakozást a városháza nem hagyta jóvá, cserében felajánlotta, hogy a Mihai Eminescu Ifjúsági Házba vonuljanak, és ott tartsák meg a tiltakozást.

Ebbe a szervezők nem egyeztek bele, a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezést követően a résztvevők a főtérre vonultak és onnan távoztak. Végig a járdán gyalogoltak, a csendőrség biztosította az útkereszteződéseknél és gyalogátkelő helyeknél, hogy zökkenőmentes legyen a forgalom. Kisebb csoport, 10-15 személy próbálkozott a Kultúrpalota mellett rendbontással, de a csendőrök elszigetelték őket a tömegből, így nem volt annak következménye.

Kapcsolódók

Kimaradt?