Két magyar polgármesterjelölt is indul Kolozsváron

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) is saját polgármesterjelöltet indít a kolozsvári helyhatósági választásokon – erről csütörtökön döntött a párt Kolozs megyei szervezete.  

A gyűlésen elhangzott: a megyében Kolozsváron és további húsz községben indít önkormányzati jelöltlistát a néppárt, valamint nyolc polgármesterjelöltre – beleértve a kolozsvári jelöltet is – és a megyei listára is voksolhatnak majd a néppárt támogatói.

A tanácskozását követően Soós Sándor, a néppárt megyei elnöke elmondta: az utóbbi voksoláshoz képest legalább megkétszerezett eredményre számítanak az önkormányzati választásokon.

A választmányi ülés résztvevői hangsúlyozták: a magyar szavazatok maximalizálása érdekében a Kolozs megyei néppárt továbbra is nyitott a többi magyar politikai szervezettel való egyeztetésre.

Az RMDSZ Kolozsváron Horváth Anna jelenlegi alpolgármestert indítja polgármesterjelöltnek. Az RMDSZ és EMNP megyei szervezetei nem tudtak egyezségre jutni a választási együttműködésről, utóbbi ezért saját jelölt indítása mellett döntött.  

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?