A gyulafehérvári érsek ádámbéla „keresztpapája” lett
„Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!” – mondta Jakubinyi György erdélyi érsek úr 2016-ban. Dicsértessék, hogy életre hívott minket!" - olvasható az első olyan erdélyi magyar véleményformáló netes felületen, az ádámbélán, amely tiltakozásként jött létre.
Ha nincs az ortodox egyház által kezdeményezett alkotmánymódosító aláírásgyűjtés, amelyhez a református egyház, valamint az Új Jobboldal Párt is csatlakozott, talán ádámbéla sincs. Legalábbis nem ilyen köntösben - árulta el a Maszolnak az ádámbéla kitalálója, szerkesztője. Az internetes felület és közösség célja: egybegyűjti az erdélyi (és nem csak) meleg-tematikájú (és nem csak) híreket, írásokat.
Mint arról már korábban beszámoltunk, az ortodox egyház polgári kezdeményezéssel zárná ki az alaptörvényből (is) a melegházasság lehetőségét. Az alkotmány jelenlegi cikkelye szerint "a család a házastársak szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon" alapul. Ezt a megfogalmazást módosítanák úgy, hogy a cikkely a házasság alapjaként "egy férfi és egy nő" szabad akaratnyilvánítását rögzítse. Jelenleg a polgári törvénykönyv tiltja nemcsak a melegházasságot, hanem a legális élettársi kapcsolatot is. Az alkotmánymódosítás célja, hogy meggátolja a lehetőségét is annak, hogy a melegek jogait a jövőben rendezni lehessen.
Az erdélyi tabuk gyűjtőoldalának kitalálójával, ádámbélával beszélgettünk.
Azt írjátok a blogotokon, hogy "hosszú töprengés, még hosszabb tervezgetés után – s végül mégis csak egy spontán ötlettől vezérelve – elkészült a netes felület, egy virtuális közösségi tér, egy hely, ami nem akar több lenni, mint ami". Miért a hosszú töprengés és a még hosszabb tervezgetés?
Mindenkinek ezer dolga van. Az élet folyik a megszokott medrében, s olykor szinte patikamérlegen kell kimérni az időt, hogy mindenre elegendő jusson. Egy olyan elképzelés megvalósítása, mint az ádámbéla, elég sok időt felvesz, főleg ha az ember komolyan szeretné csinálni. És egyvalami legyen világos: ádámbéla mindig mindent komolyan csinál.
Elég sok időbe került, míg kitaláltam, hogy pontosan milyen formában szeretnék működtetni egy hasonló netes felületet. Halogattam sokáig, hiszen nem egyszerű egy ennyire szűz terepen, mint az erdélyi melegkérdés, úgy megszólalni, hogy az hosszú távon is maradandó legyen. Ez még most sem biztosított persze, de remélem, az idő eldönti, hogy van-e szükség egy ilyen fórumra, kíváncsi-e Erdély ádámbélára. Szóval mindez elég sok időt felvett, mígnem az élet egyszer csak közbeszólt.
Mi szólt közbe, mi volt a spontán ötlet? Az ádámbélát a református egyház ihlette? Vagy már korábban megszületett a "márkanév"?
Reformátusok, katolikusok, ortodoxok: e kérdésben lényegében mindegy, hisz mind ugyanabban a sorban állnak, legfeljebb az egyik reverendában, a másik meg palástban. Egyszer csak jött ez az aláírásgyűjtés a házasság fogalmának megváltoztatására. A Román Ortodox Egyháztól nem is nagyon várhattunk mást, a magyar egyházvezetők reakciói azonban őszintén megleptek. Önként álltak be egy olyan ügybe, amely kapcsán simán hallgathattak volna. Amikor pedig Jakubinyi érsek úr kiizzadta magából azt a magvas Ádám és Béla-gondolatsort, éreztem, hogy megvan a név, megszületett ádámbéla. (Előtte a Csemete néven gondolkodtam még, s egy szivárványszínű fenyőfa vette volna ostrom alá a netet, de az ádámbéla erősebb, és még aktualitása is van, ráadásul a fenyő kicsit közhelyes, meg amúgy is fogytán. Igazából hálás lehetek az érsek úrnak, hogy jött ezzel a vagány ötlettel. Innentől fogva úgy tekintek rá, mint ádámbéla keresztpapájára.)
Mit akartok ezekkel a felületekkel? Mi a cél?
Jó lenne, ha beindulna egy párbeszéd az erdélyi – vagy így: romániai – melegek helyzetéről. S hogy ennek a párbeszédnek kik legyenek a szereplői? Lényegében bárki. Persze nem ártana néhány mértékadó vélemény is a nettó buzizáson túl, de jelen pillanatban annyira alul reprezentált ez a közösség, hogy minden megszólalásnak hírértéke van. Hiszen látod: egy szivárványos bajusz megszólal az online térben, s te egyből érdeklődni kezdesz utána.
A homoszexualitásról folytatott erdélyi diskurzus kicsit olyan, mint az idősebb fenyő a Hargitán. Ritka. Mindezeken túlmenően pedig úgy éreztem, hogy van már néhány olyan jó képességű ember a környezetemben, akikkel szívesen pötyörésznék egy billentyűzeten, akikkel jó lenne közösen elmondani, mit gondolunk a világról. Elkelne a friss, autentikus hang az erdélyi közbeszédben, legyen az meleg, heteró, pánszexuális vagy pasztöriánus. Hiányzik egy teljes generáció a véleményformálók sorából, s ez az a fiatal, huszonéves korosztály, akik politikailag viszonylag inaktívak, de van véleményük a világról, s a szűkebb hazáról, Erdélyről is. (Persze az is egy vélemény, ha csapatostól vándorolnak el.) Elsősorban ezeknek a fiataloknak szeretnénk teret biztosítani. És fontos: nem szükséges melegnek lennie ahhoz, hogy nálunk írjon. Csak ne legyen homofób. Vagy inkább így: legyen nyitott a világra. És félreértés ne essék: nem kizárólag meleg tematikájú hírekkel szeretnénk bombázni az erdélyi olvasókat. Célunk, hogy, érvényes, jól megírt, esetleg szórakoztató anyagokkal jelentkezzünk. Most még egy folyamat legelején vagyunk. Amolyan tesztüzemmódban, napi 1-2 megírt anyaggal találkozhat az, aki ellátogat hozzánk a Facebook-oldalra, vagy a blogfelületre. Idővel ez persze változni fog. Az pedig, hogy egyébként melegek vagyunk, vagy megpróbáljuk egy-egy hír kapcsán beemelni a meleg szempontokat is, csak hab a tortán. Hidd el, nem tölti ki a teljes napunkat saját melegségünk körbetömjénezése. Ez a legkevésbé érdekes dolog belőlünk.
Ki ez az ádámbéla? Milyen tálalásban kapunk betekintést a melegek világába, kultúrájába? "„Az Ószövetség is Ádám és Éva szövetségéről, házasságáról szól, nem Ádám és Béla szövetségéről!” – mondta Jakubinyi György erdélyi érsek úr 2016-ban. Dicsértessék, hogy életre hívott minket!" alaphangra számíthatunk? A hangnem is a fegyveretek lesz?
Ádámbéla az az erdélyi meleg, aki szeretné felhívni a figyelmet egy létező jelenségre, s aki egy kicsit morcos lett, hogy egy hatvan körüli, pocakos, szoknyában járó bácsi úgy gondolta, izgalmas lesz belerúgni a meleg társadalomba. Ádámbéla ugyanakkor egy reflektált, jó humorú fazon (ráadásul elég jó pasi is), aki szeretné elmondani a véleményét az erdélyi (és nem csak) történésekről. Érdeklődik a közélet iránt, van egy csillámpónija, stabil kapcsolatban él, elvégezte az egyetemet és alapvetően boldog.
A tálalásról pedig csak ennyit: amilyen a fogadj isten, olyan lesz az adjon isten is, de távol álljunk tőlünk, hogy ezentúl reggeltől-estig az egyház viselt dolgaival és tahóságaival foglalkozzunk. Nincsenek ilyen jellegű fixációink. (Sőt, ha az egyháziak soraiban vannak felvilágosultabb szelleműek – és már miért ne lennének, hisz magam is ismerek jónéhányat – könnyen felismerhetik, hogy mind ugyanannak a kisebbségnek vagyunk a tagjai: itt élünk Erdélyben, itt is szeretnénk megvalósítani az álmainkat, ráadásul az esetek nagy többségében magyarul beszélünk, és végeredményében ugyanabban az istenben hiszünk.)
Ádámbéla nem egyházellenes kritikát akar gyakorolni, vagy legalábbis nem csak. Arról fog beszélni, ami foglalkoztatja, úgy, ahogy ő látja a dolgokat. Annyit azért elárulhatunk róla, hogy a lelke mélyén egy harmatos kövirózsa, de ha sokat piszkálják, oda-oda mond.
Miért nem vállalja ádámbéla a valódi nevét?
Ádámbéla valódi neve: ádámbéla. Miért, Tibi atyának van egyéb neve is? Egyébként értem a kérdést, a válasz pedig egyszerű: ádámbéla akkor vállalja majd a nevét, ha nem lesz már szükség ádámbélákra. Egyébként meg egy gyenge, gyáva alkat: tipikus nethuszár. De talán kiérdemli, hogy odafigyeljenek rá.
Ádámbéla csak ír, vagy majd szervez is eseményeket?
Egyelőre csak ír. De ki tudja merre, merre…