Mégsem csobbanhatnak ingyen a rendőrök Csíkszeredában

Rendkívüli testületi ülésen határozott csütörtökön a csíkszeredai városi tanács a 2016-os költségvetés módosításáról, az egyik iskola által megnyert nagy tételű pályázat miatt. Egyúttal – mint elhangzott: a városban keltett nagy felháborodás miatt – visszavonták azt a múlt heti határozatot is, hogy ingyenesen használhatja heti egyszer az uszodát a városi rendőrség nyolctagú különítménye.

Az idei költségvetés rutinszerű módosítása miatt hívott össze csütörtökre rendkívüli tanácsülést Antal Attila, Csíkszereda megbízott polgármestere. Meglepetést az ötödik napirendi pont jelentette, amelyet az ülést elnöklő Fülöp Árpád Zoltán városi tanácsos javasolt. Mint elmondta: visszavonni kívánják az előző ülésen általa előterjesztett javaslatot, amely szerint edzés céljával, heti egy alkalommal, egy-egy órát ingyenesen használhatja a Csíki Csobbanó uszodát 8 rendőr.

„Speciális csapatok, nem előjogként, hanem edzésként kaptak a múlt ülésen a testülettől egy órát edzésre. Ám az akkori határozatot sajnos a helyi sajtó félrevitte, és nem szeretnénk, az ellenzék gumicsontja legyen. Ezért visszamondjuk a kedvezményt” – fogalmazott a tanácsos.

Ugyanígy magyarázta a döntést Füleki Zoltán alpolgármester is az ülést követően. Nem akarná, hogy az EMNP-s ellenzék ezzel kampányoljon. Az elöljáró jelezte: előző ülésen, a testületen belüli kommunikációban történt hiba. Szerinte a kedvezményezett célcsoportkatasztrófa esetén emberi életeket mentene, ezért gondolta a város, hogy megtehet ennyit az edzésükért.

Ezzel szemben az ellenzék azt hozta fel példának, hogy „akkor a tanároknak is ingyen kellene úszniuk”, Füleki szerint pedig ezt a kampányszerű vitát a helyi sajtó „nem korrekt módon vitte ki” a városba, mert a határozat szövegét nem kommunikáltáka lakosság tájékoztatásul.

„El szeretnénk kerülni még a diszkrimináció látszatát is” – fogalmazott Füleki, jelezvén, hogy az RMDSZ-es előterjesztő javaslatára visszavont javaslattal korrigálták immár a helyzetet.

A büdzsé bő egyharmadából fejlesztenek

Csíkszereda 2016-ra szóló költségvetése szerint 147 millió lejből gazdálkodik a város, amelyből 57 millió lejt fejlesztésekre irányoztak elő - ebből 44 millió lej a tavalyról megmaradt többlet. Ezt az összeget a törvény értelmében beruházásokra fordíthatják. A legnagyobb beruházási tétel, 10 millió lej, a tömbházak hőszigetelési programja. A központi zöldségpiac újratervezésére és megépítésére 3 millió lej feletti összeget szántak. Feljavítják a Zsögödi Nagy Imre utcát (6,5 millió lej), de többek között Szécsenyutcájának felújításárais 1,1 millió lejt különítettek el.

A városi sportpálya közművesítésére 1 620 ezer lejt költenek.   850 ezer lejt a csíki mozi technikájára, bútorzatára és tervezésére fordítanak.  3,1 millió lejből a Fűzfa lakópark elkezdett felújítását folytatják. Ingatlanvásárlásra 4,1 millió lejt különítettek el. Csíkszereda központjában felújítják a Gál Sándor teret, ahová borvízkutat is építenek. Ugyanígy, a központi parkban levő borvízforrás fölé is pavilon épül – mindkét forrás vizéről az elmúlt év végén kaptak kedvező véleményezést: ihatók. A Malom lakótelepen egy új óvoda épülne több mint 1 millió lejből – az itt létrehozandó intézményről Füleki Zoltán alpolgármester szerint most készül a szakiroda tanulmánya.

A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 1,8 millió lejből, a Csíki Székely Múzeum 2,1 milliót lejből, a Csíki Játékszín 3 millió lejből, a Városi Sportklub 2,6 millió lejből gazdálkodik 2016-ban.

Kapcsolódók

Kimaradt?