Hol lesz tilos és hol lesz szabad dohányozni? Itt a teljes lista

A sajtó kérésére pontosította az egészségügyi minisztérium és a fogyasztóvédelmi hatóság azoknak a helyszíneknek a listáját, amelyeken március 16-tól tilos lesz a dohányzás. Meglepetések is vannak.

Mint ismert, az új törvény szerint a dohányzásra kijelölt helyek felszámolásával teljesen száműzik a cigarettafüstöt a közintézményekből, szórakozóhelyekről, bárokból, kocsmákból, kávézókból. Az illetékesek pontosításából kiderült, hogy a tiltás nem csak a zárt helyiségekre vonatkozik.

Tilos dohányozni

1. fedett buszmegállókban

2. stadionokban

3. játszótereken

4. taxikban

5. kórházak udvarán

6. az irodaépületek erkélyein

Szabad dohányozni

1. vendéglők teraszán, de csak olyan asztaloknál, amelyek nincsenek legalább két fallal elkerítve

2. saját személygépkocsiban – akkor is, ha az autóban kiskorú is utazik (ez csak "erkölcsileg" tiltott az illetékesek szerint)

3. parkokban

4. szabadtéri koncerteken

5. tengerparti napozóban

6. saját lakás erkélyén

Az új jogszabály előírásainak megszegését 5 000-től 15 000 lejig terjedő pénzbírsággal büntetik, ha intézményekről, és 100-500 lejre, ha magánszemélyekről van szó.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?