Őrizetben a marosvásárhelyi Romgaz-igazgató

Őrizetbe vette az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) a Romgaz gázszolgáltató marosvásárhelyi igazgatóját és három másik, vezető tisztséggel rendelkező alkalmazottat. Avram Pantelimon igazgatót, Ioan Ştefan, Emil Valentin és Ioan Tiberiu osztályvezetőket hivatali visszaélés gyanúja miatt 24 órás vizsgálati fogságba helyeztek.

Az ügyészek szerint az őrizetbe vett személyek gázszivárgásra és egyéb hálózati hibára hivatkozva úgy döntöttek, hogy egy vezeték lefektetését a vállalkozás költségvetéséből fizessék ki, miközben azt szerződés alapján egy olyan társulás kellett volna elvégezze, amelynek a polgármesteri hivatal is részese volt. A vádhatóság azt állítja: ezzel az építkezésekre vonatkozó jogszabályokat hágták át, a szükséges műszaki és pénzügyi dokumentáció nélkül végeztették el a munkát, a Romgaznak ezzel 146 637 lejes kárt okoztak.

Az ügyészség a gyanúsítottak 30 napos előzetes letartóztatását javasolja.

Az ügyészek már korábban is kutakodtak a Romgaz gázszolgáltató székhelyén, illetve más cégeknél és magánszemélyeknél is. Az Agerpres beszámolója szerint az érdekelte őket, hogy a szolgáltató milyen szerződés alapján végzett el egy sor beruházást, például vezetékek lefektetését, beszerelését a marosvásárhelyi Belvedere negyedben.

Kapcsolódók

Kimaradt?