A Romcab jelenti az erdélyi magyar gazdaságot a hazai tőzsdén

Tíz megye adja a Bukaresti Értéktőzsdén jegyzett részvények értékének 97 százalékát. Hargita, Kovászna, Szatmár és Szilágy megyének egyetlen listázott vállalkozása sincs.

82 hazai vállalat részvényeivel lehet kereskedni jelenleg a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB). A jegyzett cégek legnagyobbika az OMV Petrom, melynek piaci kapitalizációja, mely a részvények számának és egy részvény értékének a szorzata, 18,664 milliárd lej. A legtöbb listázott vállalat bukaresti, számuk 20, összértékük pedig meghaladja a 46 milliárd lejt. A legnagyobb vidéki tőzsdei szereplő a Szeben megyében bejegyzett Romgaz. Az állami tulajdonban levő részvénytársaság értéke 11,35 milliárd lej. Egyébként a listázott cégek számát tekintve Szeben közvetlenül a főváros után következik, 7 gazdasági társasággal, melyek összértéke 14,797 milliárd lej. Az értéktőzsde adatai alapján a harmadik helyen Kolozs megye áll 6 vállalattal, melyeknek részvényei jelenleg 7,45 milliárd lejt érnek. Közülük a legnagyobb a Transilvania Bank, 7,322 milliárdos részvénycsomaggal. A jelentős lélekszámú magyar közösséggel rendelkező megyék közül Biharnak és Brassónak 4, Marosnak pedig 2 listázott cége van. 11 olyan megye van, melyből egyetlen egy céget jegyeznek a tőzsdén, 14-ből pedig egyet sem. Hargita és Kovászna, Szatmárral és Szilággyal egyetemben ez utóbbi csoportba tartozik.

Nálunk hiányzik a tőzsdei kultúra

A Bukaresti Értéktőzsde a térség legkisebb ilyen jellegű pénzügyi intézménye, annak ellenére, hogy a megalakulása óta eltelt két évtized alatt a listázott cégek száma és azok értéke is jelentősen nőtt. 2005-ben 64 vállalat volt bevezetve a tőzsdére, részvényeik összértéke 56 milliárd lej volt. A jelenleg listázott 82 cég teljes kapitalizációja 78,771 milliárd lej. Szakemberek szerint a gazdasági fejlődés egyik kerékkötője, hogy mivel nincsenek bevezetve a tőzsdére, a cégek elsöprő többsége számára elérhetetlenek a tőkepiaci finanszírozási lehetőségek. „Kevés az olyan helyi cég, melynek megvan a tőzsdei listázáshoz szükséges pénzügyi háttere. Lehetséges, hogy sok menedzsernek nincsenek a tőzsdével kapcsolatos ismeretei. Az biztos, hogy nálunk hiányzik a tőzsdei kultúra, amely például az Egyesült Államokban megvan” – nyilatkozta Laurian Lungu, a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak. Az évek során számos, nagy értéket képviselő vállalat vonult ki a tőzsdéről, azt követően, hogy tőkeerős multinacionális cégek tulajdonába kerültek.

Egyetlen magyar érdekeltségű céget jegyeznek a BVB-n

A hazai értéktőzsdét Bukarest dominálja, az ott bejegyzett cégek a teljes kapitalizáció 58 százalékát teszik ki. A tőzsdén jegyzett vállalatok értéke alapján összeállított rangsorban következő kilenc megye részesedése a kapitalizációban 39 százalék. Ez azt jelenti, hogy tíz megye adja a BVB-n jegyzett részvények értékének 97 százalékát, az ország háromnegyede láthatatlan a tőzsdén.

A Bukaresti Értéktőzsdén egyetlen jelentős, magyar érdekeltségű céget jegyeznek, a marosvásárhelyi Romcab Rt.-t. Az 1960-ban FCTM névvel létrejött vállalat jelenlegi elnök-vezérigazgatója és többségi részvényese Prosszer Zoltán. A BVB adatai szerint a Romcab részvényei jelenleg több mint 72 millió lejt érnek. Az erdélyi megyék közül Brassóban és Aradban a SIF pénzügyi befektetési alap erdélyi, illetve bánsági-körösvidéki fiókja a legnagyobb tőzsdén jegyzett cég, Beszterce-Naszódban a Teraplast, Biharban az idegenforgalomban érdekelt Turism Felix Rt., Hunyadban a gyógyszertárakat üzemeltető Remedia, Fehérben pedig a legnagyobb hazai tejtermékgyártó, az Albalact.    

Kapcsolódók

Kimaradt?