Elkobozzák Marosvásárhelyen a kukázók „zsákmányát”

Több mint két tonna petpalackot kobzott el a marosvásárhelyi rendőrség 2015-ben azoktól a személyektől, akik az utcáról szedték össze a műanyagüvegeket, hogy azt értékesítsék. A közösségi rendőrség közleményben figyelmeztetett, hogy büntetni fogják azokat, akik a szemétből kiszedik az újrahaszosítható hulladékot.

Összegyűjtjük és eladjuk, ebből él a család – válaszolta érdeklődésünkre egy Marosvásárhelyen guberáló férfi, aki az egyik műanyagpalackoknak kihelyezett szeméttároló tartalmát a földre ürítette, majd hatalmas zsákjába gyömöszölte. A város utcáin sok olyan, kis szekérre felszerelt, hatalmas zsákokat húzó embert lehet látni, akiknek a szelektív hulladékból kapott pénz az egyetlen bevételi forrásuk.

A guberáló férfi elmondta, nemcsak a szelektív hulladéktárolóból szedik ki a palackokat, hanem a háztartási szemétből is kiválogatják azt, ami újrahasznosítható.

Mostantól tilos guberálni

A guberálásból élőknek mostantól más kereseti forrás után kell nézniük, hiszen a helyi rendőrség egy korábbi, 2008-ban hozott 20-as számú helyi önkormányzati határozatra hivatkozva szigorúan megbünteti azokat, akik a kukákból kiszedik a szemetet. A rendőrség tavaly több mint két tonna petpalackot kobzott el az érintettektől, szerdán pedig ismét hatalmas mennyiségű műanyagpalackot szállított el egy újrahasznosítással foglalkozó cég gyűjtőpontjára. A műanyag palackokért kapott összeg a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal költségvetését gyarapítja majd – olvasható a közleményben.

A rendőrség azzal érvel, hogy törvénytelenséget követnek el azokat, akik kiszedik a hulladékot a szemetesekből, és azt pénzért eladják. Ráadásul a guberálók fertőzéseket terjeszthetnek, sokan nem tartják tiszteletben a higiéniai előírásokat sem, amikor a kuka tartalmát a földre öntik.

A hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy Marosvásárhelyen a polgármesteri hivatal cégeket bízott meg a szelektív hulladékgyűjtéssel, amelyek az alapvető higiéniai előírásokat betartva gyűjtik a szemetet. Valentin Bretfelean rendőrfőnök elmondta, 100 és 500 lej közötti összegre bírságolhatják azt, aki nem tartja be a tanácsi határozatot.

A rendőrség arról nem szólt, hogy mi lesz azokkal a személyekkel, akik eddig a kukázásból tartották el családjukat.

Kapcsolódók

Kimaradt?