Nemrégiben egy hivatalos ellenőrző szerv, az Emberi Jogi Tanács hat tagja vizsgálatot végzett a brazíliai Paraíba állam fővárosában, Joao Pessoában működő Romeu Goncalves de Abrantes börtönben.

Koszt, beteg és szomjas rabokkal teli, túlzsúfolt cellákat találtak. Az őrök nem voltak hajlandók kinyitni nekik a büntetőszárnyat, ezért a látogatók kénytelenek voltak a szellőzőaknán keresztül bedugni egy kamerát, amely világítatlan cellákban tartott, meztelen foglyokat örökített meg. Az őrök azt állították, hogy egy tervezett szökés miatt, "átmenetileg" tartják őket ott.

„Háború" a börtönökben

Ezek a körülmények inkább általánosnak számítanak a latin-amerikai börtönökben, mintsem kivételnek. Az érintett országokban a lakosság nagyobb százaléka van börtönben, mint a világ más részein, és kevés latin-amerikai börtön tesz eleget kettős feladatának, annak, hogy a büntetés mellett segítse is a bűnözőket abban, hogy visszatérjenek a normális életbe. Azon túl, hogy a rabok gyakran brutális bánásmódnak vannak kitéve, sok börtönt maguk a bűnbandák irányítanak.

Az utóbbi egyik következménye, hogy megnőtt a börtönbeli gyilkosságok és tűzesetek száma. A hondurasi Comayagua börtönében több mint 350 fogoly égett halálra februárban. Ugyanabban a hónapban Mexikóban a Zetas drogkartell három tucat bebörtönzött tagja 44 rabtársát ölte meg az apodacai börtönben, majd megszökött. Augusztusban legalább 26 rab halt meg a venezuelai Yare börtönben kirobbant bandaháborúban. A hatóságok később valóságos arzenált – gépkarabélyokat, mesterlövész-puskákat, egy géppuskát, kézigránátokat és két aknavetőt – koboztak el a foglyoktól.

Majdnem harminc halálos áldozata volt egy másik venezuelai börtönben, az El Rodeóban tavaly kitört lázadásnak, amelynek során a bandafőnökök csaknem egy hónapig kitartottak a nemzeti gárda több ezer tagja ellenében.

A chilei főváros, Santiago San Miguel nevű börtönében 2010 decemberében, a rabok közti összecsapás során fellobbant tűz 81 embert ölt meg és 15-öt megsebesített. A chilei történelem legnagyobb börtöntüzének áldozatai ötéves vagy annál rövidebb büntetésüket töltötték olyan bűncselekményekért, mint a kalóz-DVD-k terjesztése és betöréses lopás.

Venezuelában, a szocialista Hugo Chávez elnöksége alatt 2004 és 2008 között minden évben több mint 400 rabot öltek meg a börtönökben. 2011-re a gyilkosságok száma 560-ra emelkedett, a rabok száma 45 ezer körül van az országban. A veszély a börtönigazgatókat sem kerüli el: az idén kettőt öltek meg közülük.

Harci kakas, páva, prostituált

Venezuelában a börtönőrök tevékenysége kimerül a börtön külső védelmében, a napi létszámellenőrzésben, és a rabok bíróságra szállításában. Míg a hozzátartozókat látogatáskor megalázó személyi motozásnak vetik alá, köztudott, hogy a külső biztosításért felelős nemzeti gárdisták fegyvereket, kábítószert, mobiltelefonokat és egyéb holmit szállítanak a börtönökbe.
Mexikóban néhány, helyi kormányzati irányítás alatt álló börtönben a rabok azt tesznek, amit akarnak.

Tavaly a rendőrség az egyik acapulcói börtönben tartott razzia során 100 harci kakast, 19 prostituáltat és két pávát talált. Pár hónappal korábban egy sonorai börtönben a rabok tombolát rendeztek, és kisorsolták, hogy ki kapja azt a luxuscellát, amelyet légkondicionálással és DVD-lejátszóval szereltek fel. 2010-ben kiderült, hogy a durangói börtön őrei éjszakánként rabokat engedtek ki, hogy megbízásra gyilkosságokat kövessenek el.

Megszaporodtak a szökések is. Szeptemberben több mint 130 rab távozott egy alagúton át az amerikai határ közelében lévő mexikói Piedras Negras börtönéből. Venezuelában egy bandavezér tűnt el a tocoróni börtönből, és az utóbbi hónapokban mintegy százan oldottak kereket a különböző létesítményekből.

Minimális rokonszenv

Brazíliában köztudott, hogy az ország legerősebb bűnbandája, a Primeiro Comando da Capital (PCC) a börtönrendszernek köszönheti a létét. A PCC-t 1993-ban a Sao Paulo állambeli Taubaté börtönben hozták létre, hogy harcoljon a rabok jogaiért.

Azóta a PCC a börtönfalakon túlra terjeszkedett, zsarolással, kábítószer-kereskedelemmel, prostituáltak futtatásával és gyilkosságokkal foglalkozik. 2006-ban, miután a kormány elrendelte, hogy csapjanak le a vezetőire, megbénította Sao Paulo állam életét. A rácsok mögül a vezérek lázadást szerveztek az állam 144 börtöne közül 73-ban, bankrablásokra és buszok felgyújtására adtak parancsot. A PCC ma már az állam börtöneinek zömét ellenőrzése alatt tartja.

Bármennyire köztudott is, hogy a brazil börtönök pokoli helyek, és bármilyen sokan kerülnek is indokolatlanul rács mögé, a rabok a közvélemény részéről csupán minimális rokonszenvre számíthatnak. Egy 2008-as felmérés során a megkérdezettek 73 százaléka úgy nyilatkozott, hogy a börtönökben szigorítani kellene a körülményeken. A szegény, fekete bőrű brazilok ugyanolyan keményvonalasok ebben a tekintetben, mint a gazdag fehérek, pedig ők sokkal nagyobb valószínűséggel kerülnek börtönbe. Brazíliában a börtönlakók túlnyomó része alacsony iskolázottságú (kétharmaduk az elemi iskolát se végezte el) és szegény (95 százalék). A feketék kétszer akkora valószínűséggel kerülnek börtönbe, mint a fehérek: a lakosság felét, a raboknak viszont a kétharmadát adják.

Sok a börtön – még több a rab

A latin-amerikai börtönök második nagy rendszerbetegsége a túlzsúfoltság és az embertelen körülmények.

A brazil börtönökben például tavaly 515 ezer elítélt volt, vagyis mintegy kétharmaddal több, mint amennyire a büntetés-végrehajtási intézményeket méretezték. A legzsúfoltabb börtönök azonban – Haiti után – Salvadorban találhatók, ahol a foglyok száma nem egészen tíz év alatt megduplázódott, és jelenleg háromszorosa a hivatalos kapacitásnak. David Blanchard San Salvador-i katolikus pap szerint a börtönélet olyan, mint egy „utazás a pokolba".

Súlyos gondokat okoz a börtönök költségvetésének szűkre szabása. Hondurasban a költségvetés 97 százalékát a börtönőrök fizetésére és a foglyok élelmezésére fordítják, és nagyon kevés pénz marad az egészségügyi és biztonsági feltételek megteremtésére. A kormány ezzel együtt is 13 lempirast – alig több mint 2 lejt – költ naponta egy fogoly élelmezésére.

A túlzsúfoltságnak egyéb okai is vannak. Az igazságszolgáltatás lomhasága miatt sok az olyan rab, akinek még zajlik a tárgyalása. A börtönreform venezuelai hívei szerint a rabok 70 százaléka vár ítéletre. Sokan évekig várnak arra is, hogy egyáltalán kihallgassák őket, és kénytelenek bandafőnököknek fizetni azért, hogy bíróság elé kerülhessenek. A ténylegesen elítéltek ugyanakkor megvesztegetéssel visszanyerhetik a szabadságukat.

Egyes brazil börtönökben olyan kaotikus állapotok uralkodnak, hogy több elítéltet büntetése letöltése után sem engednek szabadon.

Mások – mint például Marcos Mariano da Silva műszerész, akit 1976-ban gyilkosságért ítéltek el – téves személyazonosítás áldozatai. Da Silva hat évet töltött egy pernambucói börtönben, mielőtt a valódi bűnöst letartóztatták. Akkor kiszabadult, de három évvel később a közlekedési rendőrök megállították, és őrizetbe vették, mert azt hitték, hogy szökésben van. Újabb 13 évet ült, közben tébécés lett. Tavaly halt meg, néhány órával azután, hogy megtudta: a kormány hivatalában elveszett kártérítésre vonatkozó kérelme.
A brazíliai és hondurasi börtönök lakóinak körülbelül a fele nincs elítélve.

Tóásó helyzete bizonytalan

Mindennek áldozata a Bolíviában fogvatartott magyar állampolgárságú Tóásó Előd is, akit további 38 személy társaságában terrorizmussal vádolnak. Bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi Szovátáról való Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert.

A horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicot, valamint a román és magyar állampolgársággal is rendelkező Tóásó Elődöt pedig letartóztatták. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy terrorcsoportot számoltak fel, amely Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.

A per több mint 42 hónapos vizsgálódás után kezdődött el október 9-én, de azóta már két ízben elnapolták. Az eddig megtartott tárgyalási napokon éppen a vád ismertetése zajlott.
Tóásót annak ellenére fogva tartják, hogy a bolíviai törvények értelmében 36 hónapnál hosszabb ideig senkit nem tarthatnak előzetes letartóztatásban, és már le kellett volna zárni ügyüket.

Nemrégiben az egyik bolíviai hírportál arról írt, hogy szabadságra ment Marcelo Soza ügyész, a vád képviselője. A pert előzőleg október 29-ig felfüggesztették, folytatását azonban nehezíti, hogy Bolíviában az ügyészi szabadság legalább 15 napig tart.