Úgy néz ki, idén még szívhatjuk a füstöt a kocsmákban, éttermekben

Bár pénteken módosította az alsóház egészségügyi bizottsága a dohányzást betiltó törvénytervezetet a zárt nyilvános helyekről, a sajtó szerint kevés az esélye annak, hogy a plénumban még idén szavazzanak róla. Jövő héten a képviselőházban a 2016-os költségvetésről vitáznak a honatyák, ezt követően pedig nagy valószínűséggel már szabadságon lesznek a képviselők.

Pénteken az egészségügyi bizottság egyöntetű szavazással vette ki a tervezetből azt a módosító javaslatot, amely megtiltja a dohánytermékek reklámozását olyan helyeken, ahol a vásárló szükségszerűen elhalad. A bizottsági tagok a Versenytanács kérésére mondtak le a módosításról, a képviselőházban erre hivatkozva halasztották a tervezet plénumi vitáját.

Mint arról már beszámoltunk, a tervezet teljesen – a dohányzásra kijelölt helyek felszámolásával – száműzné a cigarettafüstöt a közintézményekből, szórakozóhelyekről (zárt nyilvános helyekről). A tiltás az elektromos cigarettákra is kiterjedne. Az indítványt a szenátus márciusban fogadta el.

A javaslat szerint a dohányzást csupán a börtönökben és a nemzetközi repülőterek tranzitzónájában engedélyeznék, az erre a célra kijelölt helyiségekben.

Kapcsolódók

Kimaradt?