Tamás Sándor a zászlócsere bizonyítékait követeli

Mutasson be bizonyítékokat arról, hogy a román nemzeti ünnep előtti napon a sepsiszentgyörgyi ismeretlen román katona emlékműve mellől valóban ellopták a román zászlót és székely zászlót húztak fel helyébe - szólította fel Tamás Sándor háromszéki tanácselnök a rendőrséget.  

A Kovászna megyei tanács csütörtöki ülésén Tamás Sándor kifejtette: nem csak ő, hanem a sajtó és a közösség egy része is kétségbe vonja, hogy valóban megtörtént a zászlócsere, ahogyan a megyei rendőrparancsnok és a prefektúra állítja.

A tanácsülés elején Kulcsár Terza József MPP-s tanácsos szólalt fel az ügyben, és rámutatott, hogy a Megyei Közrendészeti Hatóság (ATOP) ülésén az alprefektus nem kívánta napirendre tűzni a zászlós ügy és a kézdivásárhelyi Beke István ügyének megtárgyalását. Sabin Calinic szociáldemokrata párti tanácsos elmondta: a rendőrség állítása szerint a katona szobrának környékén történt eseményekről léteznek felvételek, ezek azonban nem nyilvános jellegűek – így a közrendészeti hatóságnak sem mutatták be.

Tamás Sándor érthetetlennek tartja a rendőrség álláspontját, mely szerint vannak bizonyítékaik de nem mutatják meg. „Most is ugyanaz a szakadt román zászló van felhúzva a román katona szobra mellé, amelyik december 1-e előtt volt. Hová lett a prefektus új zászlója?”, fogalmazta meg Tamás Sándor. Ezzel arra utalt, hogy a román zászló eltűnését jelentő Ioachim Grigorescu tartalékos ezredes szerint Sebastian Cucu prefektus személyesen vitt új zászlót a helyszínre. A rendőrség a nyomozás biztonsága érdekében nem kíván további részleteket közölni az ügyben.

„Az igazságszolgáltatás újra részrehajló”

Tamás Sándor a tanácsülésen elmondta: az RMDSZ elítél minden szélsőséges megnyilvánulást. Azonban elfogadhatatlannak tartja, hogy közszereplők vagy a sajtó egy része, egy feltételezett cselekvésre hivatkozva, kollektíven terroristának bélyegezze meg Székelyföld lakóit. Az sem normális, hogy ezeknek az eseteknek a felderítése kettős mércével történik: illegálisnak minősítik a székely zászlót, ugyanakkor Bukovina zászlóját, ami ugyanúgy történelmi régió és nem adminisztratív terület, szabad használni.

„Az igazságszolgáltatás újra részrehajló, a rendőrség például nem derítette ki, hogy ki volt az a személy, aki festéket öntött Sepsiszentgyörgyön a székely zászlós pannóra. Elítélem Csibi Barnát, aki felgyújtotta Csíkszeredában az Avram Iancut ábrázoló szalmabábút, egy ilyen megnyilvánulásnak mindenképp jogi következményei kell legyenek. Ez viszont érvényes azokra a fiatalokra is, akik internetre is feltöltötték azt a videót, amiben meggyalázták a Kökös határában található Gábor Áron emlékművet, amit az ügyészségi határozat könnyedén a szőnyeg alá sepert” – fogalmazott Tamás Sándor hangsúlyozva: az államigazgatásban és az igazságszolgáltatásban véget kell vetni a kettős mérce alkalmazásának.

Kapcsolódók

Kimaradt?