Csíkszeredának is meg kell védenie a „Városháza” feliratot

Kiáll a csíkszeredai polgármesteri hivatal homlokzatán lévő „Városháza” feliratáért Füleki Zoltán László megbízott alpolgármester.

Mivel több csíkszéki település „Községháza” homlokzati felirata mellett a csíkszeredai polgármesteri hivatal „Városháza” felirat levételét követeli törvényszéki pereket kezdeményezve a Dan Tănasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület (ADEC), legutóbbi ülésén a városi tanács is foglalkozott a témával.

Az ügyet Veress Dávid városi tanácsos hozta szóba napirend előtti felszólalásában. Arra kérte a testületet, hogy tekintsék felvetését „pártállástól függetlenül”, és azt szorgalmazta: kerüljék el a csíkkozmási végkifejletet, ahol a községháza elveszítette a feljelentő elleni pert, és már le is vették a múlt héten a homlokzati feliratot. A csíki önkormányzat épületének homlokzatán a Városháza – Primăria felirat áll. A feljelentő kifogása – akár a többi feljelentése esetében –, hogy a magyar felirat törvénytelenül van kinn, mivel nem a román megfelelője.

Veress a képviselőtársaknak azt javasolta: „előzzék meg” a kedvezőtlen bírósági döntést, és időben sorakoztassanak fel hatékony érvrendszert, illetve helyettesítsék időben egy megfelelőbb kifejezéssel a Városháza szót. A tanácsos azt is tudni vélte, hogy mivel műemléképületről van szó, ezt a feliratot eredeti formájában talán meg lehet tartani – ezt erősítette meg Szabó Soós Klára képviselő is.

„Természetesen a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal minden fórumon áll elébe a feljelentésnek” – jelentette ki Füleki Zoltán László megbízott alpolgármester. Mint mondta: személyesen is tiltakozik a „Dan Tănasă mint jelenség” ellen. Hozzátette: a perben nem csak védekezni fognak, hanem mindent ki fognak használni, hogy a feliratot megvédjék.

A csíkszeredai városháza épületére az 1990-es évek közepén került fel a kétnyelvű: Városháza–Primărie felirat. Ezt egy homlokzati felújítás előzte meg, a városháza frontját újrafestették – emlékeztet a Székelyhon, megszólaltatva a város akkori polgármesterét is az ügyben. Csedő Csaba István polgármester szerint most a város lakosságának kiállására is szükség lenne a felirat védelméért.

„Románia törvényei garantálják a kétnyelvűséget” – mondta az alpolgármester. Szavai szerint megvan minden jogi lehetőség a védekezésre és védekezni is fognak. „Ez támadás, így mi védekezünk” – fogalmazott Füleki, hozzátéve, bízik a bíróság „bölcsességében”, valamint abban, a csíkszeredai románok sem fogadják el a feljelentő „csipkelődését”, hiszen a városvezetés számukra is minden esetben helyt ad a nyelvi kötelezettségeknek.

A Dan Tănasă által benyújtott keresetet november 19-én iktatták a Hargita Megyei Törvényszéken, ugyanazon a napon, amikor hasonlót nyújtottak be a csíkcsicsói és csíkdánfalvi polgármesterek, és a helyi önkormányzati képviselő-testületek ellen is.

Kapcsolódók

Kimaradt?