Október elseje, a mellrák elleni küzdelem napja Romániában is

A mellrák elleni küzdelem hivatalos napja lesz október elseje Romániában is, az ezt illető törvényjavaslatot már a parlament mindkét háza elfogadta. Biró Rozália RMDSZ-es szenátor kezdeményezésére született jogszabályt már csak az államfőnek kell kihirdetni.

A nagyváradi szenátor szerint egyebek között azért fontos, hogy a mellrák elleni küzdelemnek itthon is hivatalos napja legyen, mert ez újabb alkalmat jelent az önkormányzatoknak, mind a civil szervezeteknek, hogy felhívják a figyelmet a szűrés és a korai diagnosztizálás fontosságára. Biró Rozália februárban terjesztette elő ezt illető törvényjavaslatát.  A mellrák elleni világnap egyébként ugyancsak október elseje.

Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint 2014-ben Romániában 30 ezer férfinál és több mint húszezer nőnél diagnosztizáltak rákot. A férfiak 27,3 százalékánál tüdőrákot, több mint 11 százalékuknál pedig vastagbélrákot állapítottak meg. A nők 17 százalékánál mellrákot, 12,9 százalékuknál pedig vastagbélrákot fedeztek fel. Mellrákban világszerte évente 1,1 millió nő betegszik meg, ugyanakkor 410 ezren halnak bele.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?