Csalás miatt vizsgálják az adóhatóság csalásellenes osztályának vezetőjét

Csalás gyanúja miatt indított büntetőjogi kivizsgálást a Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) az Országos Pénzügyi és Adóhatóság (ANAF) csalásellenes főosztályának vezetője ellen.

Romeo Florin Nicolaet – aki egyben az ANAF alelnöke is – azzal gyanúsítják, hogy ötezer eurót kért és kapott egy vállalkozástól, annak egy adóügylete kedvező rendezése érdekében. A vállalkozásnak 13 millió lejes adót állapított meg az ANAF, az ötezer euró „befizetését” követően ez az összeg alig egymillióra csökkent.

A DNA szerint a korrupciós eset 2010-ben történt, a Florin Nicolae ekkor még az ANAF ellenőrzésekkel foglalkozó főosztályán tevékenykedett tanácsosként. A 2013-ban a csalásellenes főosztály élére kinevezett felügyelő ellen szabadlábon zajlik a vizsgálat, ám az országot nem hagyhatja el.

Az adóhatóság vezetése az alelnök tisztségéből való felfüggesztését javasolta a vizsgálat idejére.

A korrupciós ügyre egy héttel azt követően derült fény, hogy a DNA ügyészei őrizetbe vették az adóhatóság volt elnökét. Șerban Pop csaknem negyedmillió eurónyi megvesztegetést fogadott el Horia Simu üzletembertől, annak érdekében, hogy az adóhatóságnál meghamisítsák azt a jelentést, amelynek alapján a DIICOT vizsgálatot indított a hazai rézipar legfontosabb szereplőjeként ismert Simu ellen. A DNA szerint a pénzből Alina Bica, a DIICOT volt főügyésze is több mint 17 ezer eurót kapott, amiért a vádhatóságánál megszüntette az üzletember ellen indított eljárást.

Kapcsolódók

Kimaradt?