Az adóhatóság „terrorjától” rettegnek a boltosok

Egyre nagyobb a felháborodás a kereskedők és vendéglátósok körében az országos adóhatóság (ANAF) ellenőreinek túlkapásgyanús bírságolásai és boltbezáratásai miatt. A román sajtó beszámolói szerint akadt olyan üzlet, amelyre 3,28 lejes hiányért került lakat.

„Kérem, ne felejtse el mielőbb behozni azt a húsz banit. Ezek képesek ennyiért is bezárni a boltunkat”. Ezt egy olyan üzlet eladója nyilatkozta a hét végén a maszol.ro egyik munkatársának, ahol kollégánk törzsvásárlónak számít, s korábban még akár hitelben is kiszolgálták. A boltos riadalmának azonban van alapja: a román sajtó beszámolója szerint a napokban néhány lejes hiányért is zárattak már be üzletet az ANAF emberei.

Mint korábban beszámoltunk róla, az adóhatóság március közepén indított országos ellenőrző akciót az üzletekben és vendéglőkben. Razziáztak már több erdélyi városban, és nagy erőkkel szálltak ki székelyföldi településekre is. Elsősorban azt vizsgálják, kapnak-e pénztári nyugtát a vásárlók, ügyfelek, de éttermekben, bárokban például azért is szigorúan büntetnek, ha a pénztárgépben található pénz mennyisége nem egyezik a számlák összértékével.

Az ANAF hétvégi közleménye szerint egy hét alatt – március 15-23. között – összesen 3,8 millió lej bírságot szabtak ki ellenőreik. Emellett 550 ezer lej értékben koboztak el árut és 174 kereskedelmi egység tevékenységét függesztették fel az adócsalást visszaszorítására hivatott kormányrendelet megszegése miatt.

Az ellenőrök nem sokat teketóriáznak: egy suceavai mészárszéket például azért zárattak be, mert 50 lejes volt a hiány a kasszagépben. A boltos a Gandul.info portálnak elmondta: az egyik eladó véletlenül száz lejből adott vissza ötven lej helyett, így keletkezett a hiány. „Azt mondták, hogy a legkisebb összeggel, ötezer lejjel bírságolnak és egy hónapra bezárják az üzletemet. Ezt írja elő a törvény” – mesélte a mészárszék tulajdonosa.

Egy bukaresti vendéglőre 3,28 lejes hiány miatt került lakat. A tulajdonos a döntés ellen sajátos módon tiltakozott. A vendéglő ajtajára következő üzenetet függesztette ki: „Az ANAF 3,28 lejes hiányt fedezett fel nálunk! A felügyelőre elrendelték a vendéglő bezárását. Ez így helyes! Köszönjük az ANAF éberségét”.

Egy másik bukaresti vendéglőst azért bírságolták tízezer lejre, mert a vendéglő konyhájában az ellenőrök találtak egy pálinkásüveget, amely nem szerepelt a nyilvántartásban. „Három hónapra be is kell zárnunk. Nem sok ez egy kicsit egy üveg pálinkáért?” – panaszkodott a vendéglős.

Bojkottra készülnek a tengerparton

A tengerparti szállodások és vendéglősök nem ülnek ölbe tett kézzel. Azzal fenyegetőznek, hogy bojkottálják a hamarosan kezdődő turistaszezont, ha a kormány nem módosítja az adócsalás elleni rendeletét. Túlkapásnak tartják ugyanis, hogy az ANAF apró mulasztások miatt is bezárat üzleteket és vendéglőket.

„Nem az ellenőrzések leállítását, hanem korrekt eljárást kérünk. Nem vagyunk bűnözök, több ezer embernek adunk munkát. Ha egy vendéglőt vagy üzletet bezáratnak turistaszezonban, egészen biztosan csődbe megy. Hogy lehet néhány bani hiány vagy borravaló miatt bezáratni egy vendéglőt?” – idézte a román  sajtó a Mamaiai Munkáltatói Szövetség elnökét, Nicolae Bucovalát.

Kapcsolódók

Kimaradt?