Palotákat építenek idehaza a skandináv államokban kéregető romániaiak

Skandináv Románia a címe a PRO TV Híradó új műsorának, amely Svédországban és Finnországban élő romániaiak életet mutatja be. A keddi első résznek valószínűleg hasonló visszhangja lesz, mint a brit Channel 4 tévé Romanians are coming című 4 részes dokumentumfilmjének, hiszen a hazai csatorna is azokkal a romániaiakkal foglalkozik, akik kihasználják az északi országok szociális ellátórendszerét és toleranciájukat.

„Lopok, a rendőrség békén hagy. Ha Romániában tenném ugyanezt, rég börtönben lennék” – kezdte egy Svédországban élő romániai, egyike azoknak, akik a svédek könyörületességéből élnek, ám a törvényeket is megszegik. „Ha megtudják, hogy Romániából vagyunk, megijednek” – folytatja egy másik, aki azt is elárulja, hogy sokuknak odazhaza hatalmas házaik és luxusautóik vannak.  

„Az állomásom alszom. Voltam már Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban. Svédországban voltak problémáin, ezért onnan 10 évre kitiltottak” – mesélte a PRO TV riporterének a helsinki vonatállomáson egy fiatal férfi.

Stockholm egyik főterét korán reggel már ellepik a romániaiak, onnan mennek tovább 3-4 fős csoportokban a sétálóutcákba és bevásárlóközpontokba. A nők kéregetnek, a férfiak látszólag lézengenek, de igazából kémkedik a házakat, raktárokat, üzleteket. A riporter egyikükkel egy szociális étkezdében beszélgetett: „Sokan szeretnék azt tenni, amit én, de nincs lehetőségük rá. Mondjam meg őszintén? Lopok” – majd megmutatja a napi „szerzeményt”.

Az idősebb férfi azt is beismeri, hogy Romániában már rég börtönben lenne, de ebből a szempontból Svédország sokkal megengedőbb, mert csak akkor viszik be a rendőrségre, ha ezer korona feletti összeget lop, s akkor is csak pár órát tartják fogva, aztán elengedik. A riporter kérdésére, miszerint, ha ennyi pénze van, akkor miért eszik a rászorulókkal a kantinban, a válasz ugyanolyan őszinte: „Miért ne adnám ki magam rászorulónak? Miért áruljam el, hogy jól élek?”

Ugyanez a hozzáállása a malmöi kéregetőknek is: „Otthon nagymenők vagyunk, Mercedesszel járunk, luxusban élünk. Itt meg szegénynek adjuk ki magunkat”.

A svédek próbálnak fellépni a megnövekedett bűnözés ellen, sok elkövetőt hazatoloncolnak Romániába, hogy itthon kerüljenek bíróság elé. Egy malmöi illegális romatábor egyik lakója szerint a romániaiaknak örülniük kellene, hogy nem otthon, hanem a skandináv országokban „tevékenykednek”. 

Kapcsolódók

Kimaradt?