Családias volt a hangulat a XIV. Bonchidai Kastély Napokon

Családias hangulatban teltek a hét végén a tizenegyedik alkalommal megtartott Bonchidai Kastély Napok. A szervezők idén is kitettek magukért, szinte minden korcsoportnak nyújtottak valamilyen élvezetes elfoglaltságot.

Arról tán nem tehettek, hogy a Bánffy-kastély tövében vasárnap délután állítólag 36 fokot is mutattak a hőmérők árnyékban, így a szokásosnál kisebb volt a zsongás a vásáros sátrak között. De legalább megnőtt az érdeklődők száma a hűvősebb termekben a filmvetítéseken, báb- és színházelőadásokon, gazdasági témájú beszélgetéseken. Munkatársunk kint járt és fotózott.

Nagyon sok minden a kicsiknek szólt: bábelőadás a kápolnában A mászófal volt a gyerekek harmadik kedvence Ájult meleg volt, de tényleg Ez volt a gyerekek másik kedvence Estére megtelt nézőkkel a színpad előtti tér Élőben nézhettük, hogy készülnek a kerámiák Íjásztanfolyam kicsiknek Ez volt a gyerekek kedvence Az árusokból a kastély minden sarkába jutott Milyen lenne egy néprendezvény lángos és kürtőskalács nélkül? A nagy hőségben alig akadtak nézelődök az árusok sátrai között A lovasfociban zsák helyettesítette a labdát Egészen különleges sportágból is tartottak bemutatót a hagyományőrző legények: foci, lóháton. Igaz, nincsenek történelmi bizonyítékok arra, hogy ezt eleink is játszották Több gyerekfoglalkozás is volt, a kicsik fazekaskodtak és gyékényt is fontak Koszika amúgy tényleg remek hangulatú koncertet tartott A Koszika koncert törzsközönsége

Kapcsolódók

Kimaradt?