Családiasabb és magyarabb kastélynapok Bonchidán

A "helyi elem" érezhető távolmaradása miatt a szokásosnál intimebb, családiasabb és ... magyarabb volt a XII. Bonchidai Kastély Napok első, szombati napja, amely vasárnap hasonló hangulatú programösszeállítással várja a kilátogatókat. A maszol.ro ott járt, fényképezett és filmezett.

A legkisebbeket az elmúlt évekhez hasonlóan elkényeztették a szervezők, számtalan tevékenység gondoskodott a szórakoztatásukról. Idén mászófalat is felállítottak, ahol a kis alpinisták tesztelhették képességeiket.

A régiségvásár is hozta a szokásos színvonalat.

Elkerülhetetlen, hogy a bovlik is betévedjenek a barokk kastély udvarára.

A Transilvania Trust kezelésében levő épületegyüttesen folyamatosan dolgoznak, a tavalyi kastélynapok óta befedték a főépület balszárnyát és a hozzá tartozó bástyát.

A lacikonyhát eldugottabb helyen állították fel, hogy a fő udvar szellősebb maradhasson.

A kisgyerekes családok kihasználták az utolsó nyári napokat és birtokba vették az udvart.

A pónik rettentően népszerűek voltak és a szeles időben pompásan lehetett sárkányt is eregetni.

A Kolozsvárról érkezett sajtósok is lazultak egyet a napon, mielőtt témát kerestek volna.

 

 

Kimaradt?