Magyar találmánnyal oldanák meg Románia hulladékproblémáit

Kolozsvári cég, a BBS Consulting System oldaná meg nemcsak Kolozsvár, hanem egész Románia hulladéktárolási problémáit. Pénteki sajtótájékoztatójukon a piackutatással és tanácsadással foglalkozó vállalat munkatársai egy magyarországi feltaláló megoldásait ismertették.

Szendrei Zoltán, a cég ügyvezető igazgatója a magyarországi Szilvássy Mihály találmányát mutatta be, amely jóformán bármilyen hulladékot képes fadeszkához hasonló, de annál jóval erősebb és tartósabb lapokká préselni. A sylrock anyag a különböző egészségügyi hulladékoktól – legyen szó például pelenkáról – a PET palackokon át a konzervdobozokig bármiből állhat, a gép, amely összepréseli, képes szemcsésre törni mindent.

A kolozsvári cég kizárólagos megbízást kapott Szilvássy Mihálytól a romániai képviseletre, a szabadalmi jog értékesítésére és a technológia bemutatására.

A hulladékból előállított anyag vízálló, saválló, lúgálló, tűzbiztos, ragasztható, szögelhető, hegeszthető, a Gödöllői Tudományegyetem vizsgálatai szerint akár 10 tonnát is megbír, szemben a 2-3 tonna terhet elbíró téglával.

Sorolni is nehéz, hogy mi építhető meg ebből az anyagból: kültéri, vandálbiztos bútorok (pl. padok), gátak, raklapok, vagy akár egész házak, úszómedencék, közelekedési táblák, fekvőrendőrök stb.

A magyar találmány iránt óriási lehetne a kereslet Kolozs megyében, ahol hetek óta dúlnak az indulatok a bezárt pataréti szeméttároló miatt. Kolozs megye szemetét jelenleg Nagyváradra szállítják, mert Kolozsvár mellett, Erdőfeleken még nem épült meg a több éve beígért integrált hulladékfeldolgozó, amely a huladékot hasznosítja, illetve környezetkímélő módon tárolja. A szemétgondok miatt korábban lakossági tiltakozásra is sor került: július közepén több szamosfalvi lakos is az utcán adott hangot felháborodásának, amiért a köztisztasági vállalat szemetesautói a lakóházakhoz közel öntik le az összegyűjtött hulladékot. Emil Boc polgármester tájékoztatása szerint erre azért van szükség, mert a begyűjtő autókból teherszállító járművekre kell pakolni a szemetet, hogy az Nagyváradra jusson. 

A kolozsvári cég munkatársai elmondták, Romániában adott a szaktudás, az egyetemek nyitottak, ezért nem lehet semmilyen szín alatt megoldás például, hogy a pataréti szeméttárolót lefödjük és füvesítjük, a hulladékokat jobb volna újrahasznosítani. Ez már csak azért is előnyös volna a város számára, mert számításaik szerintaz újrahasznosítással  650-700 új munkahelyet lehetne teremteni Kolozsváron, országszinten pedig 30 ezret.

A kolozsvári cég munkatársai jelenleg kivitelező, szériagyártó üzemekkel tárgyalnak, de a megyei tanáccsal, a BBTE környezetmérnöki karával és a Brantner-Vereș köztisztasági vállalattal is felvették a kapcsolatot. 

Tájékoztatásuk szerint megtalálták a megfelelő finanszírozót, így csupán -hónapok kérdése, hogy elinduljon a projekt. Annyit elárultak, hogy nem állami finanszírozásról van szó, egy befektetési csoportot találtak.

Terveik között szerepel, hogy a közeljövőben nyílt levelet írnak Victor Ponta miniszterelnöknek és Klaus Johannis államfőnek, a minisztereknek, megyei tanácsok vezetőinek és polgármestereknek, valamint különböző vállalatoknak és szakembereknek, amelyben tájékoztatják a szolgáltatásikról. Eddigi tapasztalataik szerint inkább azokban a megyékben nyitottak a találmányra, ahol nem feltétlenül vannak olyan égető gondok a hulladéktárolással, mint Kolozsváron.

A BBS Consulting System által összeállított dokumentumban az illetékesek emlékeztetnek, hogy Románia 2020-ig köteles a jelenlegi 7 százalékról 50-re emelni az újrahasznosított hulladék mennyiségét. Az elmúlt években 139 szeméttelepet számoltak fel, és még 101-et kellene. Románia ugyanakkor 2013-tól köteles a csomagolóanyagok 55 százalékát újrahasznosítani, ez a kötelezettség pedig az áru gyártóit és impotálóit terheli.

Kapcsolódók

Kimaradt?