Korszerűsítik a vásárhelyi vasútállomást

Hálóval körbekerített egykori állomásépület, kőtörmelék, homok, malter, gödör, járdamaradvány – valahogy így néz ki a vasútállomás környéke Marosvásárhelyen.

Az utasnak szemfülesnek kell lennie, ha ragaszkodik ahhoz, hogy vonattal utazzon és jegyet akar venni. Darabka A4-es papírra írták, hogy merre található a pénztár, ahová hosszan tart az út az egykori vasúti raktárépület végéig.

A pénztártól visszatérve keskeny deszkahídon kelnek át az utasok, majd néhány sínpáron átegyensúlyozva haladnak az utasok a göröngyös, helyenként kilyukadt és a vonat lépcsőjéhez képest túl alacsony peronon, hogy egymást segítve kapaszkodjanak fel a szerelvényre.

A szállításügyi minisztérium éppen egy éve, 2015. júliusában kötötte meg a szerződést a marosvásárhelyi vasútállomás felújítására a nyertes cégekkel, hogy azok négy év alatt korszerűsítsék az állomást. A 30 millió lejes költségvetésből felújítják az épületet, aluljárót építenek, megemelik és meghosszabbítják a peronokat, közéjük kerítést állítanak az utasok biztonsága érdekében. Az összeg 85 százaléka európai uniós támogatásból származik, a különbözetet állami hozzájárulással egészítik ki.

Az állomás épületének, a vasútnak az elköltöztetéséről több szó is esett a marosvásárhelyi városházán. A polgármester többször is felvetette azt az ötletet, hogy el kellene költöztetni a Maroson túlra, valahová ki a városból. Az ötletet egyelőre elvetették, még egy darabig biztosan nem kerül erre sor.

Kapcsolódók

Kimaradt?