Kiegészül az állomásfőnökök neveit tartalmazó márványtábla?
Eltávolították a kolozsvári vasútállomásról azt az állomásfőnökök neveit tartalmazó márványtáblát, amely 1870 és 1945 között ismeretlenekként tünteti fel a magyar és német állomásvezetőket - tájékoztatott a Musai-Muszály akciócsoport.
A Ziar de Cluj úgy tudja, a vezetőség a tábla körül kialakult botrány miatt döntött az eltávolítás mellett.
A botrány tavaly robbant ki, amikor a civil szféra és a városháza számon kérte a hiányos felsorolást a Román Vasúttársaságtól (CFR).
A Ziar de Cluj úgy tudja, a kolozsvári állomás működtetői képtelenek voltak információkat szerezni azzal kapcsolatban, hogy az említett időszakban kik vezették a kolozsvári állomást, ezért nemes egyszerűséggel ismeretlenekként tüntették fel őket. Állítólag kéréssel fordultak a Magyar Államvasutakhoz (MÁV), de nem kapták meg a kért információkat.
A táblát tavaly május végén függesztették ki a vasútállomás bejáratánál.
A CFR szóvivője, Oana Branzan elmondta, a márványtáblát azért távolították el, hogy kiegészítsék a hiányzó nevekkel. Ezt követően újra kihelyezik a bejáratnál. Tájékoztatása szerint a két világháború között a kolozsvári állomás archívuma megsemmisült, emiatt hivatalosan is a MÁV-hoz fordultak segítségért.