INSCOP: növekedett a románok bizalma a NATO-ban

A nemzetközi intézmények közül a románok leginkább a NATO-ban bíznak: az ukrajnai válság okozta aggodalmak közepette tovább emelkedett az Észak-atlanti Szövetség bizalmi indexe, amely meghaladta a 62 százalékot - közölte hétfőn az Adevarul című lap egy általa rendelt közvélemény-kutatás eredményeit ismertetve.

Az INSCOP közvélemény-kutató intézet legutóbbi, idén áprilisban végzett felmérésének eredményeihez képest valamennyi nemzetközi intézmény támogatottsága - még a sereghajtó (37 százalék alatti) Nemzetközi Valutaalapé is - átlagosan három százalékkal javult. A jelenséget kommentáló szociológusok ezt is annak tulajdonítják, hogy a románok nemzetközi szövetségeseiktől remélnek támaszt a térségben megnövekedett feszültség közepette. Az ENSZ-re, EU-ra, Európai Parlamentre és Világbankra is érvényes általános tendenciát csak az Európai Bizottságba vetett bizalom nem követte, amely 50 százalékon stagnál.

Az állami végrehajtó intézmények sorában továbbra is a hadseregnek van a legmagasabb bizalmi indexe, amely a tavalyi 67 százalékos szintről 75 százalékra emelkedett. A katonaságot a bizalmi rangsorban a csendőrség követi 65 százalékkal, harmadik a korrupcióellenes ügyészség (DNA) 61 százalékkal, a sereghajtó pedig az adóhatóság 39 százalék alatti eredménnyel.

A politikai intézmények közül a legtöbben az elnöki hivatalban bíznak, de a februári csúcshoz képest bizalmi indexe csaknem 3 százalékkal romlott, és 49 százalék alá esett vissza. Az Adevarul szerint egyértelmű, hogy ez az államfő megítélésének romlását jelzi, hiszen Traian Băsescu elnöksége utolsó napjaiban a hivatalába vetett bizalom nem érte el a 18 százalékot, míg Klaus Johannis államfővé választása után az elnöki hivatal bizalmi indexe 51 százalék fölé ugrott.

A kormányban a megkérdezettek 25 százaléka bízik, míg a parlament bizalmi indexe 11, a politikai pártoké pedig alig 7 százalékos.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?