Botrányosan érettségizett az egyik román politikus lánya

Bűnszövetkezet létrehozása és hivatali visszaélés gyanújával vizsgálódik az ügyészség a Mehedinţi megyei tanácselnök, Adrian Duicu lányának botrányos érettségije ügyében.

Az eljárás részleteiről a Mehedinţi megyei törvényszéki ügyészség szóvivője számolt be hétfőn a sajtónak. Az adevarul.ro által idézett Fănică Cercel elmondta, Adina Duicu, az orșovai Dierna Szakközépiskola végzőse pénteken, a kémia vizsga közben használta a telefonját. A felügyelő pedagógusok tetten érték, amikor az anyja (aki egyébként kémiatanár) diktálta neki a tételek megoldását.

A pedagógusok értesítették az ügyészséget és a rendőrséget az incidensről. Az iskolában meg is jelent egy ügyész (maga Fănică Cercel ) és egy rendőr, akik megvárták a vizsga végét, és a tanári szobába tessékelték a lányt. Itt felszólították, hogy adja oda a nála lévő telefont. Adina Duicu azonban tagadta, hogy nála lenne a telefonja, azt állította, hogy a készülék az autójában van.

„A diák tagadott, pedig a blúzán keresztül látszott a melltartójába tűzött telefon” – számolt be a szóvivő. Adina Duicu megtagadta a megmotozását is, és azt mondta: menjenek ki együtt az autóhoz, mert akkor be tudja bizonyítani, hogy a készülékét valóban a járműben hagyta.

A diák a rendőrtől és az ügyésztől kísérve kiment az iskolaépületből, és a bejáratnál várta az anyja, a nővére és más hozzátartozói. Amikor meglátta az anyját, hirtelen kikapta a blúza alól a telefont, és a nő kezébe nyomta – mesélte a szóvivő. A rendőr ezt észlelte, és el akarta venni a lány anyjától a készüléket.

Dulakodni kezdtek, és a nő megharapta a rendőr kezét, illetve megkarmolta az arcát. Közbelépett a lány nővére, aki felpofozta a rendőrt. A botrányos jelenetekről videofelvételt készített egy járókelő, ez már bejárta a közösségi oldalakat. Az ügyészség ezt bizonyítékként fogja használni, jelenleg pedig kikérték a vizsgateremben lévő térfigyelő kamera felvételeit – tette hozzá Cercel.

Kapcsolódók

Kimaradt?