Azzal a gondolattal másztunk ki szombat délután a csíksomlyói Nyeregbe, hogy vajon számít-e odafönn, hogy az Ezer Székely Leány Napja – a szervezők nyilatkozata szerint – inkább népi ünnep, mintsem folklórfesztivál. Azzal ereszkedtünk le: az ünneplők ezen nem akadtak fenn.

Napsütés óvta az Ezer Székely Leány Napját szombaton Csíkszeredában. Az időjósok jégesőt is jósoltak a hétvégére, így óvatosan sokan választották a városközpontban ünneplést: sokan voltak kíváncsiak az ünnepre érkezők viseleteire, felvonulásukra.

Énekeltek-táncoltak, megcsodálták az ötven huszár ünnepi parádéját. A Szabadság-téren elhangzó ünnepi beszédek egyaránt érintették a harmincas években, Domokos Pál Péter javaslatára megszülető ünnepet, a székely tartást, szabadságot, az együtt ünneplés nemzetmegtartó erejét.

Eredetileg, mint azt Füleki Zoltán László alpolgármester a Román Köztelevíziónak adott interjújában is leszögezi: az ünnep párválasztási szerepet töltött be, itt találkoztak leendőbeli mátkáikkal a székely ifjak.

A város terei és utcái betáncolása után a somlyói Nyereg felé hömpölygött az ünneplők daloló, fekete-piros fonala.

A Nyereg aljából egy olyan családdal másztunk ki, ahol minkét kisfiú táncolni és zenélni is készült izgalommal a színpadon. Egymás szavába vágva mondták: ők azért jönnek, mert hát székelyek, és szinte repülnek fel, elhagynák a legelső felérőt is – csak az a baj, mondta a kisebbik, hogy a legelső felérő már eddig hazaért.

Csikón lovagló székelyruhás gyerekekkel találkoztunk. A jószágokat vezető gazda elmondta: minden ló csak annyit bírhat el, amennyit nyom, legtöbb száz kilót, de, „mintha meg volnának ma táltosodva”. „A szabadság” – teszi ki a pontot.

Sokan jöttek szembe, folyamatos volt a migráció az időjárás-jóslatok miatt, de kiérve, az ott hömpölygő székelyruhások szépsége megható volt.

Kötelező látogatásunk a szerintünk egyik legérdekesebb helyszínre, a viseletmustra sátorba vezetett: itt vizsgálja meg a felkent szakértők zsűrije a ruházatokat.

Kissné Portik Irén néprajzkutató éppen egy siklódi ruházatot szemlélt, gyönyörködve – „Koszorús kötény!” -, majd szelíden élcelődve szólt a székely leánynak: ha inkább a színén viselné a kötényt, a szeretője se csalná meg, de főleg, akkor a csipkeszegény se a színéről lenne rávarrva.

Nevetve konstatálják, s meg is fordítják nyomban. Tüzetesen dokumentálják az alsóruhákat is, lefilmezik a viseletet. Szomszédban a szövőkaláka zajlott, ahol régi, eredeti ruházatokat is megszemlélhettünk.

Talán sikerült a legpicibb székely kislánykát is lencsevégre kapnunk.

A felhők mögül kibújt, szikrázó napban a színpadi bemondó megnyugtató hangja konferálta fel épp a székelyudvarhelyieket, akik moldvai körtáncot jártak, majd kedvesen jelezte: ha valaki keresi az elveszett Sony fényképezőjét, az megtalálja náluk.

A fellépésre várók sorát a beérkező csoportok állomáshelyei keretezték. Jobbára ki-ki saját maguknak főzve bográcsost, mintegy táborhelyet alakítottak ki.

Egészen döntetlenre állt bennünk a két érzés: folklórfesztivál is, székely nemzeti ünnep is egyaránt volt az, amit láttunk. A csíkdánfalvi fúvósok eszközeit csodálva leereszkedtünk a városi vízszolgáltató „Kézmosásra ajánlott” feliratú tartályaihoz – ahol egy roma fiatalember jóízűen kortyolva oltotta szomját.

Felmásztunk a színpad hátához, befogni a közönséget befogó panorámát. Innen benézve libbent fel valami, amire ráközelítettünk: egy piros-fehér-zöld óriástrikolór. Szabadon.