Sárik Péter: Székelyföld a szívem csücske

Magyarország egyik legnépszerűbb dzsessz-zongoristája, a kétszeres Fonogram-díjas Sárik Péter  ismét Romániában koncertezik:  július 3-án, pénteken 21 órától Csíkszeredában lép fel a triójával illetve Luiza Zan jazz énekesnővel és Gyárfás István gitárművésszel az Ólommadár kultúrkocsmában. Erre készülvén adott a maszol.ro-nak interjút.

Most még Budapestről válaszol, de péntek este Csíkszeredában hallgatjuk. Hogyan készül ide, mit érez Csíkszeredára gondolva?

Alig várom, hogy hajnalban elinduljunk, hisz gyakorlatilag kicsit olyan, mintha hazamennék. Egész héten keményen próbáltunk, és mára összeállt egy teljesen új műsor, amit a Bukarest Jazz Fesztivál előtt a csíki közönség hallhat először. Luiza a tavaly elhunyt édesanyja emlékére írta ezeket a dalokat, ami az egész programot még mélyebbé és személyesebbé teszi.

Gyakran koncertezik Csíkban, Székelyföldön. Ez csak a koncertmenedzsment szikár rutinja, vagy köti valami még Székelyföldhöz is?

Székelyföld a szívem csücske, régóta különös módon vonz ez a vidék. Sok barátom van itt, szóval, ha nem turnéznánk, akkor is jönnék, de mint koncerthelyszín is kihagyhatatlan. Sokszor elmondtam már, de csak ismételni tudom magam: nagyszerű a székelyföldi közönség és a bukarestiről is ugyanezt tudom elmondani. Élmény itt fellépni. Az Ólommadár pedig amúgy is a törzshelyünk. A legutóbbi koncerteken kiderült, hogy kinőttük a benti helységet, rengeteg ember nem jutott be, de nyáron tudunk a kertben játszani, így most remélhetőleg senki sem fog kint rekedni.

https://www.youtube.com/watch?v=m4FNVw0OUQs

Rengeteget utazik, van idő picit megállni nappal is, és figyelnie? Vannak markáns jelek mifelénk, amik inspirálják?

Az első dolog, mikor megérkezem Székelyföldre, hogy meg kell enni egy parasztcsorbát. Ez már olyan, mint egy rítus. Kihagyhatatlan. Turnék alkalmával általában nagyon feszített a tempó, nincs idő nagy kirándulásokra, de most épp szerencsénk lesz és egy kicsit el tudunk csípni az Ezer székely leány napjából, mielőtt továbbindulunk Bukarestbe. Mivel én tényleg nagyon sokat vagyok Csíkban, ezért ilyenkor inkább a kollégáimnak próbálok megmutatni minél több szépséget és érdekességet, még ha rohanva is.

Elmélyülésre akkor van lehetőségem, ha nem koncertezni jövök. Maga az ittlét inspirál, hisz akármerre indulok, mindenhol csodákat találok. Gondolunk egyet és elugrunk Gyimesbe egy palacsintára, vagy Somlyón lefekszünk egy pokrócra és csak úgy vagyunk, vagy felmegyünk a Hargitára, és így tovább. Itt tudok lelassulni, megnyugodni, és nagyon sok zenét is írtam már az ilyen időszakok alatt. 

Luiza Zannal hallgathatja Csíkszereda az Ólommadárban. Szerencsénk volt 10 éve hallgatni őt Bukarestben, izgalommal várjuk, mit hallunk a jazzdívától most - milyen lesz önnel az összhang. Meséljen picit, hogyan váltak alkotótársakká, milyen kapcsolódást sikerül megélniük?

Amikor először hallottam Luizát énekelni, tudtam, hogy nekünk együtt kell játszani. Ez 2013-ban be is következett, és már az első alkalom is olyan volt, mintha ezer éve ismernénk egymást. Azóta sokat játszottunk együtt és szerencsére egyre több közös koncertünk van. Luizával tökéletes az összhang: érezzük egymás gondolatait, nyugodtan játszhatunk becsukott szemmel, tudjuk, mit fog csinálni a másik. Nagyon erősen inspiráljuk egymást és teljesen elengedhetjük magunkat, hisz bízunk egymásban a színpadon is és azon túl is.

Anca Parghel követőjeként tekintünk Luiza Zanra. Hoz-e valami egzotikumot a kollaborációba, hogy Luiza a román jazz világát is lükteti?

Persze. Nagyszerű koktél ez így: Luiza Zan ugyanúgy otthon van a jazzben, mint a klasszikus zenében és a román népzenében. Gyárfás István tradicionális ízű, vérbeli jazzjátékos. Fonay Tibor a legfiatalabb a csapatban, így ő olyan nekünk, mint egy friss forrás. Gálfi Attila igazi all-round dobos, dinamikus és szenvedélyes, én pedig a jazz mellett erősen kötődöm a klasszikus zenéhez is, és azért rendesen meg szoktam csapkodni a zongorát. Szóval az biztos, hogy a közönség nem fog unatkozni.

Klasszikus zenéről szólván: nemrég mutatták be a Beethoven-jazzfeldolgozásokat. Hallhatunk belőle Csíkban is?

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=9FCYcAld9gs

Még nem, de hamarosan azt a műsort is elhozzuk, előreláthatólag 2016 tavaszán, de előtte még októberben jövünk a Jazzkívánságműsor-ral.

A „Jazzkívánságműsor” koncertek 2010-ben indultak és sikerük a mai napig töretlen. A közönség bármilyen stílusú és műfajú dalt  kérhet, és a zenekar eljátssza jazzben. A koncertsorozat legjobban sikerült darabjai szerepelnek a Jazzkívánságműsor lemezeken. Íme három megvalósult kérés: Jamiroquai: Virtual insanity, Beethoven: Örömóda, valamint a Mission impossible filmzenéje. (szerk. megj.)

https://www.youtube.com/watch?v=4Ip0c6yKG2Q

A Szemere Katalinnak adott interjújában  azt mondta, a „pozitív spirál”-ban bízik. Van ebben valami tanulható, minekünk is, akik a zenéjével ezt megkapjuk, hazavisszük?

Igyekszem a pozitív spirálban maradni, az életben a szépre és a jóra koncentrálni, olyan emberekkel együtt lenni, akiket szeretek és akik szeretnek, olyan dolgokat csinálni, amit tiszta szívemből teszek, és élvezni az életet! Ez egyre jobban sikerül, szóval minden rendben, jó így lenni. Remélem, hogy ebből az érzésből minél többet át tudunk adni a hétvégi koncerteken is a közönségnek. Várunk mindenkit szeretettel Csíkban és Bukarestben!

Kimaradt?