Ponta távollétében recseg-ropog a kormánykoalíció

„Új szakaszba lép” a Szociáldemokrata Párt (PSD) és koalíciós társának, a Románia Haladásáért Országos Szövetségnek (UNPR) az együttműködése, ha az utóbbi párt a jövő héten megszavazza Mihai Răzvan Ungureanu kinevezését a Külügyi Hírszerző Szolgálat (SIE) élére.

Ezt a PSD vezető politikusa, Liviu Dragnea jelentette ki szombaton az UNPR elnökének, Gabriel Opreának a bejelentésére reagálva, miszerint támogatni fogják az államfő jelöltjét a parlamentben. Mint ismert, a szociáldemokraták ellenzik Ungureanu kinevezését, sérelmezve, hogy Klaus Johannis nem konzultált velük a jelöltről.

Dragnea nem zárta a koalíciós szakadásának lehetőségét. Úgy fogalmazott: „bármi történik”, a PSD erős párt marad. Szerinte azonban Victor Ponta hazatérése után „lecsillapodnak a dolgok” a koalícióban. A miniszterelnök jelenleg Isztambulban lábadozik a térdműtétje után, a kormány élére távollétében az államfő ideiglenesen éppen Opreát nevezte ki.

A hét végén a PSD több vezető politikusa is sürgette a két hete külföldi gyógykezelésen lévő Ponta hazatérését, arra hivatkozva, hogy a koalíció egységének megingása miatt "idegesség és tanácstalanság" uralkodott el a kormánypártban.

Alakul az új parlamenti többség

Mihai Răzvan Ungureanu kinevezésérők várhatóan kedden szavaz a parlament. A román sajtó szerint a PSD tiltakozása ellenére Ungureanunak jó esélye van a beiktatásra, és ezzel - ha csak ideiglenesen is - megtörik a Ponta-kormányt támogató parlamenti többség egysége. Az Adevăreul emlékeztet rá, hogy az UNPR és az RMDSZ is bejelentette már: támogatja a volt kormányfő beiktatását. 

Alina Gorghiu, az ellenzék fő erejét képező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) társelnöke szerint a SIE-igazgatóról rendezendő voksolás "egy első lépés lesz" egy új parlamenti többség kialakulása (vagyis a Ponta-kabinet megbuktatása) felé.
     

Kapcsolódók

Kimaradt?