Román telefontolvajon röhög már fél Európa
Ellopta egy dán állampolgár okostelefonját egy Iași megyei tolvaj, majd vígan fotózgatott és készítgette a szelfiket a készülékkel. Azt nem tudta, hogy ezzel le is leplezte magát: a felvételeket már több tízezer ember látta Facebookon. És remekül szórakoznak rajtuk.
Az esetről beszámoló Ziarul de Iași szerint az összesen 22 fotót maga a kárvallott, Bjarne Neiiendam posztolta a közösségi oldalra. Az okostelefon ugyanis úgy volt beállítva, hogy a felvételeket automatikusan lementette a dán férfi Google-drive-jára.
„Hé, te, aki elloptad (kölcsönvetted) a telefonomat, légy szíves add vissza a készüléket. Tudom, hogy te voltál, hiszen több fényképem is van rólad” -- írta a fotók mellé a kárvallott. A Ziarul de Iaşi-nak sikerült is azonosítania a tolvajt. Teljes nevét nem közölték, csupán azt, hogy Radunk hívják, és a Iași megyei városkában, Hârlăuban él.
A felvételek bejárták már az internetet, számtalan negatív kommentártól kísérve. Ezek a bejegyzések nem csak a tolvaj, hanem az ország számára sem hízelgőek. „Micsoda meglepetés, romániai a tolvaj!” – írja az egyik kommentelő.
A Iași megyei rendőrség szóvivője a portálnak elmondta, addig nem indíthatnak vizsgálatot az ügyben, amíg a kárvallot nem tesz hivatalos feljelentést.
Egyébként nem a moldovai fiatal az első román telefontolvaj, akit a külföldön eltulajdonított készülék beállításai lepleznek le. 2013-ban külön blogot hozott létre egy belgiumi kárvallott azoknak a fotóknak a közzétételére, amelyet a telefonjával készített hetekig egy tulceai férfi. A blogon egészen muris felvételek jelentek meg, ez például a tolvaj feleségéről készült: